Publikálva: 2020.08.17.
Budapest, 2020. augusztus 17. – A kormány döntése alapján augusztus 15-től már havi 150 ezer forint teljesen szabad felhasználású, nagyon kedvező kamatozású hitelt igényelhetnek a felsőoktatási hallgatók. Két nap alatt már több száz diák élt a lehetőséggel – tájékoztatta a Távirati Irodát Magyar Péter a Diákhitel Központ vezérigazgatója.
 
A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében fontos változás lépett életbe augusztus 15-től. A kormány döntése alapján az eddig igényelhető havi maximum 70 ezer forintos összeg 150 ezer forintra emelkedett, így a hallgatók akár évi 1,5 millió forintot is felvehetnek, 1,99%-os kamatozással. A Diákhitel1 szabadon költhető bármire, de az igénylők jellemzően lakhatásra, informatikai eszközökre és a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására fordítják.

A kamatmentes Diákhitel2 továbbra is kizárólag képzési költség finanszírozására használható, ennek összege nincs maximalizálva. Az igénylést követően a hallgatónak elég jeleznie az intézménye felé, hogy önköltségét a Diákhitel Központ folyósítja és ennek köszönhetően a tanulmányaira, valamint a verseny- és piacképes tudás megszerzésére koncentrálhat. Tavaly már az önköltséges hallgatók 30%-a élt a kamatmentes Diákhitel2 lehetőségével.

Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező felsőoktatási hallgatók december 31-ig maximum félmillió forintig igényelhetik a koronavírus okozta gazdasági nehézségek enyhítésére bevezetett szabad felhasználású, kamatmentes Diákhitel Pluszt. Ez a termék azok számára is elérhető, akik már igényeltek más diákhitel terméket. A Diákhitel Plusz a nyár folyamán folyamatosan igényelhető, eddig már több, mint 17 ezren éltek a lehetőséggel – mondta el Magyar Péter vezérigazgató.

A hitelbírálat és biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető diákhitelek évről évre népszerűbbek a hallgatók körében, köszönhetően a 2018. január óta élő családi kedvezményeknek is. A második gyermek megszületése után az édesanya diákhitelének 50%-át, a harmadik gyermek születését követően pedig a teljes diákhitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!