Publikálva: 2019.08.10.
Budapest, 2019. augusztus 10. – Továbbra is növekszik a hallgatók hitelfelvételi hajlandósága a rekordalacsony kamatozásnak köszönhetően. Tavaly júliushoz képest idén másfélszeresére nőtt a szabad felhasználású Diákhitel1 új igénylőinek száma. A kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvételi aránya szintén növekedést mutat.
 
A Diákhitel Központ 2019. július 1-től történelmi mélypontra 1,99%-ra csökkentette a szabad felhasználású Diákhitel1 kamatát. Az eddigi legalacsonyabb kamat érezhetően még népszerűbbé tette a diákok körében a hitelbírálat és fedezet nélkül, havonta maximum hetvenezer forintig igényelhető hallgatói hitelt. A tavalyi megnövekedett számú igénylést követően a kamatcsökkentés utáni hónapban másfélszeresére emelkedett a Diákhitel1 terméket igénylő hallgatók száma. A felsőoktatási képzési díjakra fordítható, továbbra is kamatmentesen igényelhető Diákhitel2-t is közel 20%-kal többen igényelték, mint tavaly júliusban.

Magyar Péter vezérigazgató az elmúlt hetekben többször felhívta a figyelmet arra, hogy a Diákhitel Központ termékei szinte összehasonlíthatatlanok a kereskedelmi bankok által forgalmazott piaci hitelekkel, egyrészt a hallgatói hitelekre jellemző nagyságrendekkel alacsonyabb kamat, másrészt a rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek, valamint a második és harmadik gyermek utáni 50%-os és 100%-os hitelelengedés miatt.

Magyar Péter szerint azért is rendkívül népszerűek a magyar diákhitelek az alfa generáció körében, mert ellentétben a hosszas banki procedúrákkal, a Diákhitel Központ termékei személyes megjelenés nélkül, akár egy fotelből, online is igényelhetők. Az elektronikus szerződés népszerűségét jól mutatja, hogy ma már minden második hitelfelvevő hallgató él ezzel a lehetőséggel.

Magyarországon az utóbbi három évben tapasztalt több mint 30%-os bruttó béremelkedés is hozzájárult ahhoz, hogy a diplomát szerző diákok az eddigieknél is könnyebben és gyorsabban, kevesebb, mint hét év alatt törlesszék a felvett diákhiteleket.

***

A Diákhitel Központ által korábban bevezetett elektronikus aláírással történő szerződéskötésnek köszönhetően már közel minden második hallgató, személyes megjelenés, illetve papír alapú dokumentumok kitöltése nélkül, ügyfélkapun keresztül történő azonosítással köti meg Diákhitel szerződését.

Azon diákok, akik 2019. szeptember 16-ig igénylik a hallgatói hiteleket, már október 15-én hozzájuthatnak a megigényelt összeghez, mely a Diákhitel1 esetében a hallgató bankszámlájára, a Diákhitel2 esetében közvetlenül a felsőoktatási intézményhez érkezik.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!