Publikálva: 2020.03.24.
A koronavírus járvány okozta nehéz helyzet miatt a Diákhitel Központ meghosszabbította a hiteligénylés határidejét a szabad felhasználású Diákhitel1 tekintetében. Ennek értelmében az a hallgató, aki 2020. március 27-ig leadja igénylését, már áprilisban megkapja a kért összeget. A járvány ideje alatt folyamatosan igényelhető a képzési költségre fordítható Diákhitel2 is.
 
A kialakult rendkívüli helyzetben egyre több diák számára lehetetlenül el a tanulmányok melletti munkavégzés, ezért a Diákhitel Központ meghosszabbította a hiteligénylési időszakot 2020. március 27-ig. Így azok a hallgatók, akik péntekig leadják igénylésüket, már április 15-én a kért összeghez jutnak. A képzési díjra költhető Diákhitel2 is folyamatosan igényelhető a járvány ideje alatt. A szabad felhasználású Diákhitel1 továbbra is kivételesen kedvező 1,99%-os kamattal, a képzési költségre fordítható Diákhitel2 pedig kamatmentesen vehető igénybe.

A szabad felhasználású konstrukció esetében 15 ezer és 70 ezer forint közötti havi összeg igényelhető, de kérhető az egyösszegű folyósítás is, így akár 350 ezer forinthoz is hozzájuthat egyszerre a hallgató. A kért összeg a hallgató megélhetési költségeire fordítható, tehát bármire szabadon költhető. A Diákhitel2 ezzel szemben kizárólag képzési díj fedezésére használható fel, összege maximum az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj lehet.

A Diákhitel Központ továbbá arról is tájékoztat, hogy a járványügyi helyzet ideje alatt a személyes ügyfélszolgálat zárva tart, így személyesen a hiteligénylések leadását itt nem tudja fogadni. Mindemellett a felsőoktatási intézmények ebben az időszakban szintén nem vesznek át papíralapú dokumentumokat. Online szerződéskötésre ugyanakkor jelenleg is változatlanul lehetőség van. Jelen helyzetben a legegyszerűbb és legbiztonságosabb, ha a hallgató a hiteligénylését az intézményi NEPTUN rendszerből indítja, mert ebben az esetben – amennyiben rendelkezik ügyfélkapuval – elektronikus aláírással otthonról, könnyen és személyes érintkezés nélkül tudja megkötni szerződését. Ügyfélkapu hiányában a Diákhitel Direkt felületéről indítható a hiteligénylés, majd ezt követően a kinyomtatott szerződést a Pénzügyi PartnerPontok egyikén lehet leadni.

A Kormány múltheti döntése alapján a Diákhitel Központ is törlesztési moratóriumot hirdet a fennálló diákhitel tőke- és kamattartozás tekintetében minden ügyfele számára 2020. december 31-ig. Természetesen önkéntesen a moratórium ideje alatt is törleszthető a tartozás, a társaság ezt minden esetben elszámolja.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!