Publikálva: 2020.10.28.
Budapest, 2020. október 28. – A felsőoktatási hallgatók körében rendkívül népszerű félmillió forintos, kamatmentes Diákhitel Plusz mellett, a Kormány döntése alapján a napokban elérhetővé vált a struktúraváltó felnőttképzésekben részvevők számára is a kamatmentes Diákhitel Plusz maximum 1,2 millió forint erejéig. A koronavírus járvány munkaerőpiaci hatásait enyhíteni hivatott új, rendkívül kedvező hitellehetőséggel pár nap alatt több százan éltek – tájékoztatott Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója. (Kép: Kovács Tamás/MTVA)
 

Október közepén megkezdődtek a beiratkozások a Kormány által támogatott struktúraváltó informatikai felnőttképzésekre, melyek mellé maximum 1 200 000 forintos összegben igényelhető a kamatmentes Diákhitel Plusz. Hasonlóan a felsőoktatási Diákhitel Pluszhoz, ez a lehetőség is rendkívül népszerű a jogosultak körében, hiszen kevesebb, mint egy hét alatt, több száz igénylés érkezett a Diákhitel Központhoz – tájékoztatott Magyar Péter vezérigazgató. A Diákhitel Pluszt struktúraváltó felnőttképzés esetén 18. évüket betöltött, de 55 évnél nem idősebb résztvevők vehetik igénybe. Az új terméket igénylők is jogosultak a diákhiteleknél 2018-tól bevezetett családtámogatásra, mely alapján a második gyermek megszületése esetén az édesanya diákhitelének a fele, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozás elengedésre kerül.

A Diákhitel Központ a Kormány döntése alapján, a koronavírus járvány miatt kialakult gazdasági nehézségek és a munkaerőpiaci turbulencia hatásait enyhítendő, május 1-től tette elérhetővé a felsőoktatási hallgatók számár a maximum félmillió forintos, teljesen kamatmentes Diákhitel Pluszt. A már eddig is elérhető hallgatói hitelek mellett bevezetett új segítség pár hónap alatt rendkívüli népszerűvé vált a diákok között, októberig több mint 25 000 hallgató igényelte és jelenleg is napi 80-100 igénylés érkezik a Diákhitel Központhoz – mondta Magyar Péter vezérigazgató.

A felsőoktatási és felnőttképzési Diákhitel Plusz bevezetése alkalmas és hatékony eszköz arra, hogy a koronavírus-járvány idején rendkívüli segítséget kapjanak a felsőoktatásban tanulók és azok, akik átképzéssel, struktúraváltó felnőttképzéssel kívánják bővíteni ismereteiket, képességeiket.

Magyar Péter emlékeztetett továbbá arra, hogy a Kormány döntése alapján 2021 áprilisától a Diákhitel Központ kilép a szak- és felnőttképzés területére és ezzel mintegy 150-200 000, 18 és 55 év közötti honfitársunk számára válik elérhetővé a hallgató hitelekhez hasonló, rendkívül kedvező feltételekkel igényelhető szabad- és kötött felhasználású képzési hitel.

Így tudsz Diákhitelt igényelni
  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2026.07.23.

    A nyári hónapok kiváló lehetőséget teremtenek a karrierépítés megalapozására. A megfelelő készségek elsajátításával és a pénzügyi tudatosság növelésével komoly lépéselőnybe is kerülhetsz.

  • Publikálva: 2026.07.20.

    A sikeres egyetemi félév nem szeptemberben kezdődik, már a nyári hónapokban is lehet rá készülni. Egy jól felépített rutin, a tudatos pénzügyi tervezés és a megfelelő pihenés egyensúlya hatalmas előnyt jelent a tanévkezdésnél. Olvasd el 5 bevált tippünket, amivel stresszmentesen és magabiztosan vághatsz neki az új szemeszternek!

  • Publikálva: 2026.07.16.

    A Diákhitel Központ Zrt-nél Bugár Csaba elnök-vezérigazgatói megbízatása 2026. július 10-i hatállyal megszűnt, a szervezet megújulásának időszakára a tulajdonosi jogok gyakorlója Badics Lászlót nevezte ki elnök-vezérigazgatónak.

  • Publikálva: 2026.07.23.

    A nyári hónapok kiváló lehetőséget teremtenek a karrierépítés megalapozására. A megfelelő készségek elsajátításával és a pénzügyi tudatosság növelésével komoly lépéselőnybe is kerülhetsz.

  • Publikálva: 2026.07.20.

    A sikeres egyetemi félév nem szeptemberben kezdődik, már a nyári hónapokban is lehet rá készülni. Egy jól felépített rutin, a tudatos pénzügyi tervezés és a megfelelő pihenés egyensúlya hatalmas előnyt jelent a tanévkezdésnél. Olvasd el 5 bevált tippünket, amivel stresszmentesen és magabiztosan vághatsz neki az új szemeszternek!

  • Publikálva: 2026.07.16.

    A Diákhitel Központ Zrt-nél Bugár Csaba elnök-vezérigazgatói megbízatása 2026. július 10-i hatállyal megszűnt, a szervezet megújulásának időszakára a tulajdonosi jogok gyakorlója Badics Lászlót nevezte ki elnök-vezérigazgatónak.

  • Publikálva: 2026.07.13.

    A pályaválasztásról sokszor úgy beszélünk, mintha kizárólag a diák dolga lenne. Valójában ez a család életében is fontos időszak: kérdésekkel, bizonytalansággal, sok beszélgetéssel és olykor feszültséggel együtt. A szakértő azt mondja: a szülő szerepe ebben nem az, hogy ő hozza meg a döntést, hanem az, hogy biztonságot, figyelmet és jó keretet adjon hozzá. Dallos Csilla pályaválasztási- és karrier-tanácsadóval beszélgettünk.