Publikálva: 2019.06.19.
Budapest, 2019. június 19. – Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent, jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója. A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0%-os kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között.
 
A Diákhitel Központ Zrt. az előző félévi 2,20%-ról 21 bázisponttal 1,99%-ra csökkentette a Diákhitel1 kamatát. 

A Diákhitel felvehető összegei a 2019/20-as tanévben a következőképpen alakulnak: a szabad felhasználású Diákhitel konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.

A vezérigazgató ismertette az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. 2018-as legfontosabb eredményeit. 2017-hez képest a Diákhitel1 konstrukciót 6%-kal, míg a kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2-t 34%-kal több hallgató igényelte. A Társaság az elmúlt év során 17 714 hallgató számára folyósított szabad felhasználású hitelt, közülük 80% 50 ezer forint, vagy annál nagyobb havi hitelt igényelt.

Tavaly a társaság összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott, így a megalapítása óta folyósított hitelállomány meghaladta a 341 milliárd forintot. Sem hitelbírálat, sem fedezet nem szükséges a folyósításhoz és bármikor lehetőség van ingyenes előtörlesztésre, emelte ki a vezérigazgató.

Beszámolt továbbá a 2019. október 1-től bevezetésre kerülő Nyelvtanulási Diákhitelről is. Az új hitelterméket azok az aktív vagy hallgatói jogviszonyukat szüneteltető hallgatók vehetik majd fel, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával, vagy már záróvizsgát tettek, de nyelvvizsga hiányában diplomát nem szereztek.

A magyar hallgatói hitelezési rendszer egyértelmű sikernek tekinthető – hangsúlyozta a vezérigazgató. A Diákhitel Központot 2001-es fennállása óta stabilitás és magas ügyfélelégedettség jellemzi. Fontos elismerésnek nevezte, hogy a hazai rendszer iránt több uniós tagállam (köztük a V4-ek) is érdeklődik és a magyar modell uniós szinten a követendő példák közé tartozik.

A Diákhitel Központ legfontosabb célja lehetőséget teremteni arra, hogy a magyar diákok családi hátterüktől és anyagi lehetőségeiktől függetlenül, egyenlő eséllyel a tehetségüknek és a választásuknak megfelelő oktatásban részesüljenek, és ezzel hozzájáruljanak a versenyképes magyar felsőoktatás színvonalának további emeléséhez.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!