Mit érdemes tudniuk a szak- és felnőttképzőknek?
MIT ÉRDEMES TUDNIUK A SZAK- ÉS FELNŐTTKÉPZŐKNEK?
Fontos tudnivalók
A Képzési Hitellel kapcsolatban a képző intézményekre vonatkozó legfontosabb tudnivalókat az alábbiakban foglaltuk össze.
Milyen képzések esetén igényelhető a Képzési Hitel?
Képzési hitel szakmai oktatáshoz, részszakmára felkészítő szakmai oktatáshoz, engedélyhez kötött szakképesítésre felkészítő szakmai képzéshez, illetve nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű képzéshez kapcsolódóan vehető igénybe. Felnőttképzés esetében feltétel, hogy a képzés legalább 3 hónap időtartamú legyen, és a képzésben való részvétel feltétele legyen a képzésben részt vevő középfokú végzettsége.
2021. december 20-tól a Képzési Hitel kizárólag olyan szak- és felnőttképző intézményekben folytatott oktatásokra, képzésekre igényelhető, amely képző intézményekkel a Diákhitel Központ együttműködési megállapodást kötött.
Az együttműködési megállapodás megkötésének feltételei felnőttképzők esetében:
Technikai jellegű tudnivalók
Társaságunk a Képzési Hitel üzleti folyamatait egyrészt a diákhitelezésben jó bevált gyakorlatokra, másrészt a rendelkezésre álló elektronikus lehetőségek és szolgáltatások legteljesebb kihasználására építi.
Hiteligénylés
A teljes hiteligénylési folyamat elektronikus úton történik, a képzésben a résztvevők a hitelt kizárólag ügyfélkapus eléréssel a www.diakhiteldirekt.hu felületen igényelhetik. A képző intézménynek a hiteligénylések átvételében nem kell közreműködniük, azok kizárólag elektronikus csatornákon keresztül jutnak el Társaságunkhoz.
Jogosultsági feltételek ellenőrzése
A Képzési Hitelt kizárólag a Diákhitel Központtal együttműködési megállapodást kötött szak- és felnőttképzők által indított, jogszabályi feltételeknek megfelelő képzésekre igényelhetik a tanulók.
A Diákhitel Központ a hiteligénylésre való jogosultsági feltételeket (tanulói, illetve felnőttképzési jogviszony megléte) elektronikus úton, a Szakképzés Információs Rendszeren (SZIR), illetve a Felnőttképzési Adatszolgáltatási Rendszeren (FAR) keresztül ellenőrzi.
Kérjük ezért, hogy ezen jogviszonyok igazolását a megfelelő, fent említett központi adatbázisokban szíveskedjenek naprakészen tartani (képzések, képzésben résztvevők és képzési díjak).
Képzési Hitel folyósítása
A képzési díjra fordítható Képzési Hitel összegét közvetlenül a képzést folytató felnőttképző bankszámlájára utaljuk. A közlemény rovatban minden esetben feltüntetjük a képzésben részvevő hiteligénylőre vonatkozó egyedi azonosítót.
A Képzési Hitel folyósításának menete:
Visszatérítések kezelése
A Képzési Hitelből finanszírozható képzési díj összegére vonatkozó adatot a Diákhitel Központ a FAR rendszerből elektronikus adatkapcsolaton keresztül veszi át és az átvett adatok alapján fogja a képzési díjra szánt hitelösszeget folyósítani. A Diákhitel Központ a FAR rendszerben feltüntetett összegnek a hiteligénylő által befizetett önerővel csökkentett részét folyósítja, kivéve, ha a hiteligénylő kevesebbet kért. Amennyiben a képzésben résztvevőnek kevesebb képzési díjat kell fizetnie, mint amit a Diákhitel Központ folyósított, a felnőttképzőnek a különbözetet vissza kell utalnia Társaságunk részére.
A visszafizetés akkor válik esedékessé, amint az intézmény tudomására kerül az a körülmény, hogy az átutalt hitelösszeg magasabb, mint a hitelfelvevő által ténylegesen fizetendő képzési díj. Természetesen a folyósított összeg abban az esetben is visszautalandó, ha a kedvezményezett hiteligénylő nem beazonosítható, vagy időarányosan visszautalandó, ha a képzést a képzett személy abbahagyta.
A Diákhitel Központ és a képző intézmények közötti együttműködés jogi keretei
A fent részletezett technikai jellegű kérdések (pl. visszatérítések speciális esetekben) következtében a képző intézményeknek egy Nyilatkozat elfogadásával és részünkre történő visszajuttatásával kell biztosítaniuk az együttműködés jogi feltételeit. A Nyilatkozatot Társaságunk elektronikus úton juttatja el valamennyi érintett intézmény részére.