2020. június 19.

Magyar Péter: Folyamatosan nő a diákhiteleket igénylők száma

A Diákhitel Központ vezérigazgatója, Magyar Péter volt a Hír TV Magyarország élőben című műsorának vendége. (Forrás: Hír TV)
 

A Diákhitel 1 havi maximum 70 ezer forintos keretét 150 ezer forintra emeli a kormány augusztus 15-tel. Így a következő felsőoktatási időszaktól kezdődően a hallgatók akár évi másfél millió forintnyi szabad felhasználású hitelhez is juthatnak.

Idén több mint 30 milliárd forint hitelt folyósít a Diákhitel Központ, amire a társaság 2001-es létrejötte óta még nem volt példa – többek között ezekről beszélt Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A koronavírus okozta világjárvány következtében rengeteg diák veszítette el ideiglenesen vagy végleg a munkáját. Az így kialakult anyagi nehézségeket igyekeznek megoldani a diákok, a családok és a kormány. Ennek egyfajta megoldását kínálja a Diákhitel Központ.

„Még most is, hetente legalább ezer igénylés érkezik hozzánk.” – mondta a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

„Az egyetemisták, vagyis a végzett egyetemisták, a diplomások rendkívül fegyelmezett és jó adósok. Ez teszi részben lehetővé az alacsony kamatkörnyezeten kívül, hogy miért ilyen alacsony a szabad felhasználású diákhitel egy kamata.” – hangsúlyozta Magyar Péter.

A statisztikai adatok alapján a diákok többsége a szabad felhasználású diákhitelt 50 százalékban lakhatásra, 25 százalékban az oktatáshoz szorosan kötődő dolgokra és 25 százalékban az élet egyéb költségeire, például utazásra használják fel.