Publikálva: 2025.10.21.

Ismerd meg hiteltermékeinket!

A Diákhitel1 egy szabad felhasználású hitel, amelyet bármire fordíthatsz: például lakhatásra, tankönyvekre, közlekedésre vagy akár mindennapi kiadásokra. Ráadásul a törlesztést nem a tanulmányok alatt kell megkezdeni. Ez azoknak is nagy segítség, akik munka és tanulás mellett próbálják megszervezni mindennapjaikat.

Ha önköltséges képzésben tanulsz, a Diákhitel2 nyújthat megoldást, hiszen ez a konstrukció teljesen kamatmentes, a felvett összeget pedig közvetlenül az oktatási intézménynek utalja a Diákhitel Központ, így pontosan a tandíj finanszírozására fordítható. A Diákhitel2 különösen hasznos azok számára, akik nem szeretnének kompromisszumokat kötni a tanulmányaik során, de nem áll rendelkezésükre a teljes önköltség kifizetéséhez szükséges összeg.

A lehetőségek sora azonban nem ér véget itt. A Képzési Hitel kifejezetten azoknak lett létrehozva, akik felnőttképzésben vagy szakképzésben vesznek részt. Sokan életük egy új szakaszában döntenek úgy, hogy bővíteni szeretnék tudásukat, vagy új szakmát tanulnának. A Képzési Hitel szintén kamatmentes megoldás, amely a képzés díját fedezi. Ez különösen azoknak kedvez, akik családi vagy munkahelyi kötelezettségeik mellett szeretnék folytatni a tanulást.

A Diákhitel népszerűsége nem véletlen! Rugalmas feltételei, a hallgatóbarát törlesztési rendszer és a rejtett költségek nélküli működés biztosítják, hogy valóban azokhoz jusson el a segítség, akiknek szükségük van rá. Akár a mindennapi kiadások fedezésére, akár a tandíj kiegyenlítésére, akár egy új képzés elvégzésére keresel megoldást, a Diákhitel megbízható társad lehet az oktatás évei alatt.

Tudj meg többet a számodra legmegfelelőbb konstrukcióról!

Diákhitel1 – szabad felhasználásra

Diákhitel2 – tanulmányi önköltségre, 0%-os kamattal

Képzési Hitel – felnőtt- és szakképzésben tanulóknak

Diákhitel számla – kevesebb költség, több lehetőség

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!

  • Publikálva: 2025.10.08.

    Az egyetemi évek alatt sok hallgató szembesül azzal a dilemmával, hogy szükséges-e vállalnia munkát tanulás mellett. A megélhetési költségek, a lakhatás, az utazás vagy éppen a tankönyvek beszerzése is kihívást jelenthet, miközben a vizsgákra és beadandókra is koncentrálni kell. A kettő közötti balansz megtalálása igazán fontos, hiszen a munka könnyen a tanulás rovására mehet.