Publikálva: 2020.05.01.
Budapest, 2020. május 1. – Alig fél nap alatt már több, mint ezer felsőoktatási hallgató igényelte a Diákhitel Központnál a mai naptól elérhető, maximum félmillió forintos teljesen szabad felhasználású kamatmentes Diákhitel Plusz-t. Több száz hallgató élt továbbá pár óra alatt a Kormány által a diákhitelek kapcsán bevezetett további kedvező lehetőségekkel – tájékoztatott a Központ vezérigazgatója, dr. Magyar Péter.
 
A Kormány április 9-i döntése alapján, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel, a mai naptól elérhető a Diákhitel Központnál a Diákhitel Plusz, amit aktív jogviszonyú felsőoktatási hallgatók maximum félmillió forint összegben igényelhetnek, amennyiben nem töltötték be 55. életévüket. Az igényelt összeget a Diákhitel Központ egyösszegben folyósítja az igénylő bankszámlájára, melyet egy év türelmi idő után 5 éven belül kell visszafizetnie. A felvett hitel teljes mértékben szabad felhasználású és kamatmentes. Jól mutatja, hogy az új termék megfelelő segítséget jelenthet a járványhelyzet miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került tanulóknak, hogy alig fél nap alatt több, mint 1000 hallgató igényelte a Diákhitel Plusz-t. A Diákhitel Központ történetében ilyen számú igénylésre ilyen rövid idő alatt a 2001-es alapítás óta nem volt példa – tájékoztatott dr. Magyar Péter

Szintén május 1-től nyújt segítséget a többszázezer felsőoktatási hallgatónak, hogy az első szemeszterre visszamenőleg is igényelhetik a rendkívül kedvező kamatozású, szabad felhasználású Diákhitel1-et akár 350 ezer forint értékben. Május 1-től meghosszabbításra került továbbá a Diákhitel1 és a Diákhitel2 igénylési határideje a 2019/2020-as tanév II. félévében június 15-ig, illetve a 2020/2021-es tanév I. félévében december 31-ig. A meghosszabbított igénylési határidőben egyúttal mód nyílik a már korábban igényelt diákhitelek összegének megemelésére is.

A mai naptól elérhető Dákhitel Plusz terméket igénylők is jogosultak a Kormány által 2018-tól bevezetett családtámogatásokra. Amennyiben egy családban 2020. május 1. után megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, míg a harmadik gyermek megszületése esetén a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ.

A Diákhitel Plusz bevezetésével a Nyelvtanulási Diákhitel igénylési lehetősége a mai naptól megszűnt, illetve a mostanáig felvett, 1,99 százalékos kamatozású Nyelvtanulási Diákhitelek a mai naptól kamatmentessé válnak.

A Diákhitel Pluszról és a módosítások részleteiről a Diákhitel Központ honlapján (www.diakhitel.wpsandbox.introweb.hu) folyamatosan tájékozódhatnak az érdeklődők.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!