Publikálva: 2019.12.13.
Idén december 16-ig kell leadniuk elektronikus vagy papír alapú igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt. A Diákhitel1 a valaha volt legalacsonyabb, 1,99%-os kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 továbbra is kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.
 
Aki december 16-ig igényli visszamenőleg a teljes első szemeszterre a szabad felhasználású Diákhitel1-et, annak 2020. január 15-ig érkezik meg a számlájára az összeg. Azok a hallgatók, akik december 16. után adják le igénylésüket, a Diákhitel1-et csak március közepén folyósítja részükre a Diákhitel Központ. Az igénylést megkönnyíti, hogy lehetőség van az elektronikus aláírással történő szerződéskötésre. Ennek köszönhetően személyes megjelenés és papír alapú dokumentumok benyújtása nélkül, néhány perc alatt megköthető a Diákhitel szerződés. Az e-szerződés előfeltétele az Ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés Neptun rendszeren keresztül történő indítása. Az új lehetőség mellett az eddigi, személyes ügyintézést igénylő hiteligénylési módok is rendelkezésre állnak.

A felvehető hitelösszegek a szabad felhasználású Diákhitel1 esetében képzési formától függetlenül, havonta maximum 70 ezer forint, a kötött felhasználású Diákhitel2 felvehető maximuma az igénylő képzési költségének összege. A 2019. október 1-től rendelkezésre álló Nyelvtanulási Diákhitel maximum 500 ezer forintig igényelhető.

A szabad felhasználású Diákhitel1 és a Nyelvtanulási Diákhitel továbbra is a valaha volt legalacsonyabb, 1,99%-os kamat mellett érhető el, míg a Diákhitel2 kamatmentesen igényelhető az önköltséges képzésben résztvevők számára.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!