Publikálva: 2019.09.13.
A kedvező konstrukcióknak köszönhetően egyre többen veszik fel a diákhitelt – Szeptember 16-ig adhatja le hiteligénylési kérelmét az a hallgató, aki már októberben szeretné megkapni diákhitelét. A szabad felhasználású Diákhitel1 most rekordalacsony, 1,99%-os kamattal igényelhető, míg a Diákhitel2 továbbra is egyedülállóan kedvező feltételekkel, 0%-os kamattal vehető fel az önköltséges képzésben résztvevők számára, képzési díjuk megtérítésére.
 
Már csak pár nap van hátra az első hiteligénylési időszakból. Aki szeptember 16-ig benyújtja kérelmét a Diákhitel Központhoz, már október közepén megkapja a kért összeget. A szabadfelhasználású Diákhitel1 esetében havi tizenötezer és hetvenezer forint közötti összeget lehet igényelni, egy félévben legfeljebb 350 ezer forintot. A Diákhitel1-et azok a hallgatók is igényelhetik, akik európai felsőoktatási intézményekben folytatnak tanulmányokat, illetve szintén élhetnek a lehetőséggel a magyar állampolgársággal rendelkező külhoni magyar diákok is. Külföldi tanulmányok esetén egy éven keresztül akár havi 140 ezer forint szabad felhasználású diákhitel is igényelhető. 

A képzési költségek finanszírozására fordítható Diákhitel2 esetében a felvehető hitelösszeg maximuma a képzési költség összege. Azok a hallgatók, akik ezt konstrukciót választják az önköltségi díj előzetes megfizetése nélkül is beiratkozhatnak. Az önköltség összegét a Diákhitel Központ utalja közvetlenül a felsőoktatási intézmény számára.

Érdemes megjegyezni, hogy egyes intézményekben akkor is van lehetőség Diákhitel2 segítségével finanszírozni a képzési díjat, ha már előzetesen önerőből került sor a kifizetésre. Ebben az esetben az oktatási intézménnyel szükséges egyeztetni azzal kapcsolatban, hogy milyen módon igényelhető vissza a befizetett összeg és rendezhető Diákhitel2 segítségével.

A diákhitel igénylési folyamata egyszerű, hiszen lehetőség van elektronikus aláírással történő szerződéskötésre, melynek köszönhetően nincs szükség személyes jelenlétre és papír alapú dokumentumok használatára. Ennek azonban előfeltétele az ügyfélkapus hozzáférés, illetve az igénylés NEPTUN rendszeren keresztül történő indítása. Az e-szerződés mellett természetesen továbbra is lehetőség van a személyes ügyintézésre.

A kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek köszönhetően folyamatosan nő a hallgatók érdeklődése a diákhitelek iránt. A diákhitelek esetében a piaci hitelekhez képest nagyságrendekkel alacsonyabb a kamat, a törlesztési feltételek rendkívül rugalmasak, valamint a 2018. január 1-je után született 2. gyermek után a tartozás felét, a 3. gyermek születését követően pedig a Kormány döntése alapján az édesanyák teljes tartozását elengedi a Diákhitel Központ.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!