Publikálva: 2020.11.18.
Eddig több mint 33 ezer fiatalnak nyújtottak segítséget a különböző diákhitel-konstrukciók a koronavírus-járvány idején, és ez a szám év végére 40 ezer fölé emelkedhet – jelentette be Schanda Tamás. (Forrás: koronavirus.gov.hu Fotó: kormany.hu)
 
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese rámutatott: mindez azt bizonyítja, hogy hasznos és érdemi támogatást tudtak adni a felsőoktatásban tanulóknak. „A koronavírus-járvány jelentősen megváltoztatta a felsőoktatásban tanulók életét. A digitális, távolléti oktatásra való átállás gördülékenyen ment ugyan, de sok fiatalnak okozna anyagi problémát a mostani helyzet. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy kibővítjük a diákhitelek rendszerét, így mindenki gond nélkül folytathatja a tanulmányait. A számok azt mutatják, hogy sikeres volt az intézkedés” – fejtette ki Schanda Tamás, hozzátéve, hogy idén összesen több mint 33 ezer ember igényelte a háromfajta rendkívül kedvező hitelkonstrukció valamelyikét, és év végére akár 40 ezer fölé emelkedhet ez a szám. A magyar diákhitel-rendszer 2001-es bevezetése óta nem volt rá példa, hogy egy évben a 30 milliárd forintot is meghaladja a folyósított hitelek összege. A kiemelkedően magas kihelyezés mögött többek között az áll, hogy a rendkívüli körülmények miatt bevezettük a teljesen kamatmentes, szabad felhasználású, maximum félmillió forintig, illetve a struktúraváltó felnőttképzéseken részt vevők számára legfeljebb 1,2 millió forintig igényelhető Diákhitel Pluszt, valamint a szintén szabad felhasználású Diákhitel 1 havi maximálisan igényelhető összegét 70 ezer forintról 150 ezer forintra emeltük” – mondta el a miniszterhelyettes. A kormány továbbra is azt szeretné, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. Ez nem lehetséges anélkül, hogy megfelelő képzettséget szerezzenek, így minden támogatást megadunk számukra a tanuláshoz – jelentette ki Schanda Tamás.. Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy soha nem látott mértékben nőtt a diákhitelek iránti érdeklődés 2020-ban: már minden ötödik hallgatónak van valamilyen diákhitele. A diákhitelek szerepe még inkább felértékelődött a járványügyi helyzetben. A kormány döntéseinek köszönhetően több lépéssel is gyors és hatékony segítséget nyújtottunk a hallgatóknak, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy ne nőjön az anyagi okokból bekövetkező hallgatói lemorzsolódás. A Diákhitel Központ Igazgatóságának legújabb döntése alapján minden diákhitel termék vonatkozásában 2021. január 1-jén meghosszabbodik az általános hiteltörlesztési moratórium. A Diákhitel Központ semmilyen kérelmet, illetve nyilatkozatot nem vár azon ügyfeleitől, akik a moratórium alatt nem kívánnak törleszteni, a jelenleg hatályban lévő törlesztési moratórium automatikusan meghosszabbodik fél évvel. 2021. június 30-ig a Diákhitel Központ a fennálló tartozásokra nem számol fel késedelmi kamatot, illetve nem mond fel nem teljesítő hitelszerződéseket, emelte ki a vezérigazgató. Elmondta továbbá, hogy a 114.000 törlesztési szakban lévő diákhiteles ügyfélből mintegy 40.000 fő élt a hiteltörlesztés felfüggesztésének lehetőségével, a Diákhitel Központ ügyfeleinek 65%-ka pedig továbbra is fizeti az előírt törlesztőrészleteket (ITM)

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!