Publikálva: 2022.02.04.

Kiemelt figyelmet fordít a fiatalok támogatására. Ezt szolgálja egyebek mellett a 25 éven aluli munkavállalók szja-mentessége, valamint a kedvezményes diákhitel. A kamatemelések és az infláció növekedése ellenére továbbra is kamatmentes maradt a Diákhitel2, valamint a pandémia okozta nehézségek áthidalását szolgáló Diákhitel Plusz, a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamata pedig változatlanul 2 százalék alatt van. (Forrás: Ma este, m1)

Továbbra is népszerű a diákhitel, amelynek különböző formái már hallgatók tízezreinek segítettek abban, hogy a tanulmányaikra tudjanak koncentrálni. Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ezért aztán a legkülönbözőbb eszközökkel szeretnénk őket segíteni a tanulmányaikban, az életkezdésükben, a családalapításban és az otthonteremtésben egyaránt.
A kormányzati szándékot igazolja, hogy a kamatemelések és az infláció ellenére 2022 első félévében továbbra is kamatmentes marad a Diákhitel2, valamint a pandémia okozta nehézségek áthidalását szolgáló Diákhitel Plusz is.

Ez egy rendkívüli termék volt, a koronavírus-járványra való tekintettel vezette be a kormány, hogy könnyítse a diákok életét, és hogy mindenképpen elkerüljük azt, hogy nőjön a felsőoktatási lemorzsolódás a hallgatók között. A Diákhitel Pluszt tavaly több mint 20 ezren igényelték, és minden jel arra mutat, hogy idén is ez a konstrukció lesz a legnépszerűbb. Szabolcs a pénzből új laptopot vásárolt, ami nagy segítség számára.

Az elmúlt félévben rekordszámú volt a szabad felhasználású Diákhitel1 kérvényezés is, amelynek kamata változatlanul 1,99%. A szabad felhasználású Diákhitel 1 tanulmányi hónaponként 150 ezer forintig igényelhető, így a tanév során akár másfél millió forinthoz juthatnak a hallgatók. Ezt több mint 10 ezren igénylik, és minden évben nő a számuk egyébként az igénylő hallgatóknak. A kamatmentes Diákhitel2-t a költségtérítéses képzésben résztvevő hallgatók igényelhetik. Most már minden harmadik hallgató, aki költségtérítéses szakra jár, az igénybe veszi a diákhitelt.

Mindhárom konstrukcióra igaz, hogy családpolitikai dimenziói is vannak. A másoddiplomára készülő Krisztina minden félévben fölvette a hitelt, ami nagy anyagi segítséget jelentett a családnak.

Akik egy gyermeket szülnek, számukra a diákhitelnek a visszafizetését felfüggesztjük. A második gyermek megszületésekor a diákhitelnek a felét elengedjük, és a harmadik gyerek megszületésekor pedig a diákhitelnek a teljes fennmaradt tartozása megszűnik. Már majdnem hétezer édesanyának tudtuk majdnem hétmilliárd forint értékben elengedni a diákhiteleit, tartozásait. A fiatalokat a diákhitel mellett számos egyéb kormányzati intézkedés segíti. Ilyen a január elsején életbe lépett 25 év alattiak SZJA-mentessége is.

Ha valaki azt mondja, hogy igénybe veszi a diákhitel támogatást is, akkor összességében az a rendelkezésre álló jövedelem nagyobb lesz, vagy nagyobb lehet, amelyet hasznosíthat a tanulmányai mellett, vagy éppenséggel a tanulmányainak a finanszírozására.

Aki egyetemet végez, annak a jövedelme jelentősen magasabb lesz, mint aki nem végzett volna felsőoktatási tanulmányokat. Így aztán egy jó befektetés is alapvetően tanulni, nekünk pedig az a feladatunk, hogy mindenki, aki tanulni szeretne, annak a számára ezt lehetővé is tegyük. Ezt szolgálják az ösztöndíjak, a családtámogatások és a diákhitel rendszer is.

Ne legyen a Kárpát-medencében olyan magyar hallgató, aki anyagi okokból esetleg nem tudja az álmainak vagy a tehetségének megfelelő felsőoktatási képzést elvégezni. A támogatásoknak köszönhetően nincs is olyan hallgató, aki anyagi problémák miatt nem tudja befejezni a tanulmányait.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.01.28.

    A felnőttképzések lehetőséget nyújtanak arra, hogy fejleszd szakmai készségeidet, új irányba tereld a karrieredet, vagy egyszerűen valóra váltsd egy régi álmodat. A megfelelő képzés kiválasztásával és a Képzési Hitel segítségével elérheted céljaidat, és magabiztosan építheted a jövődet!

  • Publikálva: 2025.01.21.

    Az új szemeszter kezdete mindig izgalmas időszak, tele lehetőségekkel, új kihívásokkal és célokkal. Ahhoz azonban, hogy a tavaszi félév valóban sikeres és eredményes legyen, érdemes előre felkészülni, és néhány egyszerű, ám hatékony lépést megtenni. Most hoztunk neked 3+1 tippet, amit érdemes megtenni az új, tavaszi szemeszter előtt!

  • Publikálva: 2025.01.16.

    Felhívjuk figyelmedet, hogy az Ügyfélkapu szolgáltatás 2025. január 16-ával megszűnt. Így a Diákhitel Központtal történő kapcsolattartásban, hiteligénylések indításában, illetve a Diákhitel Direkt fiókba történő belépésnél ez az azonosítás már nem használható.

  • Publikálva: 2025.01.28.

    A felnőttképzések lehetőséget nyújtanak arra, hogy fejleszd szakmai készségeidet, új irányba tereld a karrieredet, vagy egyszerűen valóra váltsd egy régi álmodat. A megfelelő képzés kiválasztásával és a Képzési Hitel segítségével elérheted céljaidat, és magabiztosan építheted a jövődet!

  • Publikálva: 2025.01.21.

    Az új szemeszter kezdete mindig izgalmas időszak, tele lehetőségekkel, új kihívásokkal és célokkal. Ahhoz azonban, hogy a tavaszi félév valóban sikeres és eredményes legyen, érdemes előre felkészülni, és néhány egyszerű, ám hatékony lépést megtenni. Most hoztunk neked 3+1 tippet, amit érdemes megtenni az új, tavaszi szemeszter előtt!

  • Publikálva: 2025.01.16.

    Felhívjuk figyelmedet, hogy az Ügyfélkapu szolgáltatás 2025. január 16-ával megszűnt. Így a Diákhitel Központtal történő kapcsolattartásban, hiteligénylések indításában, illetve a Diákhitel Direkt fiókba történő belépésnél ez az azonosítás már nem használható.

  • Publikálva: 2025.01.14.

    Az ünnepi időszak sok örömet, de olykor anyagi terheket is hozhat magával, különösen a hallgatók számára, akiknek a tanulmányok mellett limitált bevétellel kell gazdálkodniuk. A karácsony utáni időszak tökéletes alkalom arra, hogy átgondold pénzügyi helyzetedet, és megfontold, milyen eszközökkel kezelheted a túlköltekezés következményeit. Aktuális cikkünkben kitérünk arra, milyen megoldásokat kínál a Diákhitel. Olvass tovább!