Publikálva: 2023.07.31.

Budapest, 2023. június 22., csütörtök (OS) – Folytatódik a diákhitel kamattámogatása, 2023 második felében is kedvező feltételek mellett lesz elérhető a szabad felhasználású diákhitel.

A háború és a szankciók egész Európában veszélyeztetik a gazdaságot, a családok életszínvonalát és megélhetését, a munkahelyeket. A recesszió elkerülése, a munkahelyek megvédése, valamint a vállalkozások stabilitásának és versenyképességének megőrzése érdekében a Kormány új gazdaságvédelmi akciótervet fogadott el, miközben a családtámogatásokkal, az adócsökkentések és a nyugdíjak védelmével, a rezsicsökkentett árakkal, béremelésekkel, kötelező árakciókkal, árstopokkal, a SZÉP-kártyára érkező lehetséges támogatás 200 ezer forintos növelésével és a felhasználhatóság kibővítésével segíti a lakosságot.
A szankciók miatt a kamatkörnyezet drasztikusan megromlott, azonban ebben a nehéz gazdasági helyzetben is meg kell védeni a diákok és a hallgatók érdekeit, biztosítani kell, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen. Nem szabad hagyni, hogy a káros és elhibázott szankciók miatt fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől, a gazdaság számára pedig biztosítani kell a jól képzett munkaerőt, amely a gazdasági fejlődés és versenyképesség alapja.
A jelenlegi kamatkörnyezetben a hatályos szabályok szerint a diákhitel kamatjának 14 százalékra kellene emelkednie.

A kialakult helyzetet mérlegelve a Kormány arról döntött, hogy továbbra is fenntartja a szabad felhasználású Diákhitel1 jelentős mértékű kamattámogatását, így 2023. július 1-jétől kezdődően az ügyfeleknek, a hitelfelvevő hallgatóknak és a már végzett diákoknak a 14%-os kamatmérték helyett csak 7,99%-os kamatot kell megfizetnie. Emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a Képzési Hitel és a Diákhitel2. Jelenleg mintegy 200 ezren veszik igénybe a Diákhitel Központ által kezelt termékeket, amelynek felét teszi ki a szabad felhasználású Diákhitel1-et igénybe vevők köre.
A Kormány év végére egy számjegyűre csökkenti a szankciós inflációt. A korábbi intézkedéseken túlmutatóan ennek érdekében indult el júniustól a kötelező akciózás és ezt segíti a júliusban induló online árfigyelő rendszer. A Kormány intézkedései működnek, az infláció egyre nagyobb ütemben csökken.
Az egy számjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat elérése megnyitja a lehetőséget, hogy a Diákhitel1 kamata újra 4,99%-os szintre csökkenhessen.
A kamattámogatott hitel mellett 2023. július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak majd diákhitel folyószámlát a fiatalok, hiszen a „diákhitel számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk pl. a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

Kiadó: Gazdaságfejlesztési Minisztérium

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.09.24.

    A felsőoktatás évei alatt sok hallgatónak kihívást jelent a mindennapi kiadások vagy a tandíj előteremtése: szerencsére ilyen esetkere a Diákhitel biztonságos és rugalmas segítséget nyújt! A visszafizetés csak a tanulmányok befejezése után indul, ráadásul számos kedvezményt és könnyítést is kínál. De mikor kell elkezdeni a törlesztést? Hogyan számítják ki az összeget? Mi a különbség az előtörlesztés és a végtörlesztés között, és mikor kérhető szüneteltetés? Ebben a cikkben minden fontos kérdésre választ adunk, hogy pontosan tudd, mire számíthatsz a diákhitel törlesztése során!

  • Publikálva: 2025.09.17.

    A szeptember nemcsak az iskolakezdést, hanem egy új életszakasz első fejezetét is jelentheti. Sokan ilyenkor vágnak bele felnőttképzésbe, munka mellett kezdenek új szakmát tanulni, vagy éppen egy régi álmot valósítanak meg. A tanév kezdete ugyanakkor anyagilag is komoly kihívást jelenthet: tankönyvek, képzési díj, utazás vagy akár egy olcsó albérlet keresése. Ilyenkor jöhet jól a Képzési Hitel, amely kifejezetten a képzés díját fedezi. Azokban az intézményekben igényelhetik a felnőttképzésben tanulók, amelyek a Diákhitel Központtal együttműködési megállapodást kötöttek.

  • Publikálva: 2025.09.11.

    Az őszi szemeszternek sajátos ritmusa van: visszatérünk az intenzívebb, szervezettebb mindennapokhoz, a vizsgákhoz, beadandókhoz, előadásokhoz. A nyári pihenés után újra fel kell venni a tempót és újra gondolni a pénzügyi lehetőségeket is. A Diákhitel segít a megfontolt és tudatos pénzügyi tervezésben, hogy anyagilag is biztonságos félév elé nézhess!

  • Publikálva: 2025.08.22.

    Az egyetemi évek kezdetén rengeteg újdonság vár rád – akár egy teljesen új város, ismeretlen környezet, sok új arc és feladat. A gólyatábor már az első napokban lehetőséget ad arra, hogy megismerkedj évfolyamtársaiddal, felsőbb évesekkel, valamint betekintést kapj az egyetemi életbe. Nem érdemes lemaradni róla, mert sok esetben már itt barátságok, jövőbeli lakótársi vagy tanulócsoportos kapcsolatok születnek!