Jövő áprilistól kamatmentes vagy alacsony kamatozású kölcsönhöz juthatnak, akik a szakképzésben vagy felnőttképzésben tanulnak tovább. A rendkívül kedvező hitel azoknak a 18-55 éveseknek nyújt támogatást, akik vállalják, hogy beülnek az iskolapadba a több tudás, új szakképesítés megszerzése érdekében. A feltételek azonosak a Diákhitel-konstrukciókkal. (Forrás: Demokrata)
 
Nemzetközi elismerés övezi az első Orbán-kormány idején létrehozott, jövőre húszéves hazai diákhitelrendszert. Az egyedülálló magyar konstrukció rendkívül sikeresen működik, fiatalok százezreinek nyújt segítséget. Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója szerint az önfenntartó magyar megoldás előnye, hogy nonprofit módon, de piaci forrásbevonással finanszírozza a tanulást, és mivel kamatmentesen vagy nagyon alacsony kamattal nyújt támogatást, komoly népszerűségnek örvend a felsőoktatásban tanuló diákok körében. Ennek köszönhetően rövid idő alatt önfinanszírozóvá vált a rendszer, hiszen a több mint 430 ezer diákhitelesnek eddig kevesebb mint egy százaléka nem tudta törleszteni a diákévek alatt felvett kölcsönét. A hitelesek több mint fele pedig úgy nyilatkozott, hogy a diákhitel nélkül nem tudta volna megszerezni a diplomáját.

A Diákhitel Központ vezérigazgatója éppen ezért egyetért a kormánnyal abban, hogy eljött az ideje annak, e kedvező hitellehetőséget kiterjesszék azokra is, akik a szakképzésben vagy a felnőttképzésben szeretnék folytatni a tanulást. A szeptembertől megújuló szak- és felnőttképzés megteremti a feltételeit annak, hogy egyre többen legyenek azok, akik egy magasabb presztízsű, jobb jövedelmet biztosító állásért készek a pályakorrekcióra, és az ahhoz szükséges szaktudás megszerzésére. Ez rendszerint nem kis áldozatot kíván, hiszen gyakran már családos emberek vállalkoznának rá, hogy beüljenek az iskolapadba, ha bizonyosak lehetnének benne, hogy eközben nem borul fel a családi költségvetés. Az áprilistól megnyíló szakképzési és felnőttképzési hitellehetőség éppen az anyagi korlátok felszámolásában kínálhat eddig hiányzó alternatívát, mint a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta.

–  A cél az volt – szögezi le Magyar Péter –, hogy a szakképzést, a felnőttkori tanulást támogató konstrukció hasonló feltételekkel legyen elérhető a 18-55 évesek számára, mint a felsőoktatási diákhitelek. Ennek megfelelően nem lesz hitelbírálat, és nem kell biztosíték az igényelt összeg felvételéhez.

Az áprilistól igényelhető képzési hitel más elemeiben is azonos a diákhitelekkel. Szabad felhasználású változatának maximális összege havi 150 ezer forint – összesen pedig 8 250 000 forint –, 1,99 százalékos kamat mellett. A képzés költségeit fedező, kötött felhasználású kölcsön pedig itt is kamatmentesen lesz elérhető. Ennek összege az iskolarendszerben elérhető szakképzések díjához igazodik, egyebekben 500 ezer forint lesz a limit.

A kölcsön törlesztését az oklevél megszerzése után négy hónappal kell megkezdeni. A futamidő pedig 1-10 év között lesz az ügyfél döntése szerint. Magyar Péter szerint e kölcsönfajtának további előnye, hogy a kamatmentes hitel esetén az igénylő pontosan fel tudja mérni, a törlesztés a későbbiekben havonta mekkora terhet ró a családi költségvetésre, ez pedig jelentősen megkönnyíti a továbbtanulási döntést magasabb életkorban is.

Természetesen a felsőoktatási diákhiteleknél jellemző családtámogatási rendszer a képzési hiteleknél is élni fog. A második gyermek után az édesanyáknak csak a kölcsön összegének felét kell visszafizetniük. A harmadik gyermek megszületésekor pedig törlik a hiteltartozást.

A Diákhitel Központ vezérigazgatója úgy látja, hogy az új támogatási forma a szakképzésben nagyjából 50 ezer, a felnőttképzésben 100 ezer ember tanulását könnyítheti meg.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2024.04.10.

    Sokan álmodozunk nagyobb célok eléréséről, mint például egy rangos egyetemi diploma megszerzése, külföldi tanulmányi út, vagy éppen egy saját vállalkozás indítása. Olykor az álmok túlmutatnak a lehetőségeinken vagy az anyagi helyzetünkön. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne tudnánk valóra váltani álmainkat, pláne, ha olyan segítséget is kaphatunk, mint a diákhitel!

  • Publikálva: 2024.04.07.

    A diákhitel egy olyan pénzügyi lehetőség, amely sok diák számára nyújt segítséget az egyetemi vagy főiskolai évek alatt. Számos előny és érv szól mellette, ami miatt érdemes megfontolni igénylését. Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb érveket, hogy miért érdemes a diákhitel mellett dönteni és hogyan könnyítheted meg a tanulmányi időszakod ennek segítségével!

  • Publikálva: 2024.04.04.

    Az egyetemi évek gyakran a függetlenség és önállóság időszakát jelentik. Az első önálló otthon, kiadások kiemelten fontossá teszik, hogy megtanulj bánni a pénzügyeiddel! Ebben a cikkben megvizsgáljuk, miként lehet hatékonyan kezelni a pénzügyeket egyetemistaként, és miért lehet előnyös választás a diákhitel.

  • Publikálva: 2024.01.30.

    Az okoseszközök (laptop, tablet) a modern oktatás szerves részévé váltak és egyre inkább válik fontossá a diákok tanulási és szakmai fejlődése szempontjából. Viszont gyakran felmerül a kérdés, hogy a tanulók a felsőoktatás finanszírozása mellett, képesek-e megfizetni ezeket az eszközöket? Mivel a technológiai eszközök már nélkülözhetetlenek a mindennapi élethez, jól jöhet a Diákhitel, mint akár ezeket is fedező pénzügyi segítség.