Publikálva: 2024.11.04.

Az egyetemi nyílt napok nemcsak egy-egy épület megtekintéséről szólnak. Ez az a néhány óra, amikor az egyetem megnyitja kapuit, és betekintést enged a kulisszák mögé. Találkozhatsz az oktatókkal, a hallgatókkal, és megismerheted a szakokat. A laborokban, könyvtárakban és előadótermekben tett séták során pedig képet kaphatsz arról, milyen környezetben fogsz tanulni. De ennél többet is kínál: a nyílt napok által az egyetemi élet sokszínűségét is megtapasztalhatod! Hallgatói szervezetek, sportcsapatok, kulturális programok – mindezekről tájékozódhatsz.

Fontos, hogy a nyílt napok mellett a felsőoktatás anyagi vonzatával is tisztában legyél. A felsőoktatás finanszírozása sokak számára kihívást jelenthet. Ha már a nyílt napon beleszerettél az adott intézménybe, de úgy látod, anyagi akadályok állnak utadba, ne feledd, hogy a Diákhitel Központ számos kedvező termékkel áll a hallgatók rendelkezésére.
A szabad felhasználású Diákhitel1 egy olyan kedvező termék, amelyet bármire költhetsz, és igényeid szerint havi részletekben vagy félévente egy összegben utaljuk a számládra. A kamatmentes Diákhitel2 pedig az önköltséges képzések díját fedezi, a felvett hitelt pedig később kamatmentesen fizetted vissza – azaz annyit fizetsz, amennyit felvettél. Jelöld be bátran az önköltséges képzést is álmaid egyetemén!
Az igénylés minden esetben egyszerű, online is elvégezhető!

Az egyetemi évek felejthetetlen élményeket tartogathatnak. Ha alaposan felkészülsz, és kihasználod az egyetemi nyílt napok nyújtotta lehetőségeket, biztosan megtalálod a számodra legmegfelelőbb intézményt és szakot. A Diákhitel pedig segíthet abban, hogy ne kelljen lemondanod álmaid szakáról! Ne habozz, látogass el nyílt napokra és találd meg helyed a felsőoktatásban!

Nézz szét bátran hitel konstrukcióink között is:
Diákhitel1: https://diakhitel.hu/diakhitel1/
Diákhitel2: https://diakhitel.hu/diakhitel2/
Képzési hitel: https://diakhitel.hu/kepzesihitel/
Diákhitel számla: https://diakhitel.hu/diakhitelszamla/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.07.16.

    Kollégium helyett albérlet? Képzési díj, amit most kellene befizetni? Igen, az egyetemi élet nemcsak új élményekkel, hanem költségekkel is jár. A Diákhitel segíthet, ha a kiadások előbb jöttek, mint a megoldások.

  • Publikálva: 2025.07.04.

    A digitalizációs innováció jegyében a Diákhitel Központ teszt jelleggel bevezeti a fizetési kérelem szolgáltatását. A lehetőséget ügyfeleink részére szakaszosan tesszük elérhetővé.

  • Publikálva: 2025.06.30.

    Továbbra is kamatstoppal védi a kormány a 2024. december 31-ig megkötött diákhitel-szerződéseket. Így a tavaly év végéig felvett szabad felhasználású diákhitelekre 2025 második félévében is 7,99 %-os kamatszint vonatkozik. A 2025. január 1-jétől felvett Diákhitel1 kamata pedig az év második felében 8,99%-ra mérséklődik. A kötött felhasználású Diákhitel2 és a Képzési Hitel továbbra is kamatmentesen áll a hallgatók rendelkezésére.

  • Publikálva: 2025.06.19.

    A Diákhitel Központ idén is tartalmas feltöltődést kínál az EFOTT-on. Ezúttal a házigazda győri Széchenyi István Egyetemmel közös sátrunkba várjuk a fesztiválozókat. A kikapcsolódás mellett olyan fontos és a Z-generációt érintő témákkal készülünk, amely nemcsak hasznos tudással vértez fel a mindennapokban, de el is gondolkodtat egy-egy kérdésben.