Publikálva: 2024.05.27.

Milyen feladatok várnak a szülőkre?

Az egyik legnagyobb kihívás, amivel szembesülhetünk, az a költözés és az albérlet keresés. A tanév ugyan szeptemberben kezdődik, de sok esetben már jóval előtte el kell kezdenünk az új otthon keresését, hiszen ilyenkor lélegzik fel kicsit az albérletpiac és könnyebben találhatjuk meg azt az otthont gyermekünknek, ami biztonságos és nyugodt, tanulásra alkalmas környezetet biztosít számára (akár évekig). A kollégiumok is tehermentesednek, így a jelentkezést ilyenkor kell megejteni.

Ez az időszak egy igazi érzelmi hullámvasút lehet, melynek része, hogy anyagilag is komoly kihívásokat jelenthet a családok számára. Az albérletköltségek, a kaució és az új lakás berendezése vagy a szükséges iskolai eszközök beszerzése hatalmas terhet róhatnak a családi kasszára, különösen, ha több gyermekünk is egy időben költözik el otthonról.
Szerencsére vannak olyan lehetőségek, melyek segítik enyhíteni ezt a pénzügyi terhelést!

A diákhitel nemcsak a tandíjra vagy az egyetemi költségekre használható fel, hanem az albérleti költségek és más életviteli költségek fedezésére is felvehető!
A Diákhitel1 szabadfelhasználású, kedvező hitel bármilyen mindennapi kiadásra. Eldönthetitek, hogy havi részletekben vagy félévente egy összegben érkezzen az utalás, a kamat pedig minden banki költséget fedez, így nincsenek plusz kiadások.
Ezzel szemben a Diákhitel2 az önköltséges képzés díját fedezi. A tanulmányok befejezése után kamatmentesen fizethető vissza, ami azt jelenti, hogy pontosan annyi összeget kell visszafizetni, amennyit igényeltetek a felsőoktatás finanszírozására.
A költségek csökkentése érdekében érdemes a Diákhitel Számla néven ismert, kedvezményes számlavezetési szolgáltatást is igénybe venni, így még többet spórolhattok!

A Diákhitel kedvező konstrukciói lehetővé teszik a családok számára, hogy könnyebben megteremtsék a megfelelő körülményeket gyermekük egyetemi tanulmányaihoz, ami reményeink szerint hozzá is járul a családi béke és biztonságérzet megőrzéséhez is.

Ne hagyd ki a lehetőséget, és hogy a pénz az önmegvalósítás útjába álljon! Látogass el az alábbi linkekre további információkért!
https://diakhitel.hu/diakhitel1/
https://diakhitel.hu/diakhitel2/
https://diakhitel.hu/kepzesihitel/
https://diakhitel.hu/diakhitelszamla/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!