
Összesítsd kiadásaidat
A szorgalmi időszak kezdetekor érdemes összeírni, hogy ebben a félévben milyen kiadásokkal kell számolnod. A legnagyobb tételt általában a tandíj és a lakhatás jelenti. Emellett fontos figyelembe venni a havi megélhetési költségeket, például az élelmiszert, a közlekedést, a rezsit. Érdemes számításba venni még a kisebb-nagyobb váratlan kiadásokat is, a tankönyvek, jegyzetek, elektronikai eszközök és egyéb tanulmányi eszközök jelentős kiadást jelenthetnek. Nézz rá honlapunkon a Pénzügyi Tájolóra a TERVEZEK gomb alatt és találj rá a megfelelő forráslehetőségekre. Ne feledkezz meg a szórakozásról, sportolásról és egyéb szabadidős tevékenységekről sem, hiszen ezek is hozzátartoznak a diákévekhez!
Munka tanulás mellett
Miután elkészültél a kiadások összesítésével, már láthatod, hogy megközelítőleg mekkora összegre lehet szükséged. Nézz utána, milyen pénzkereseti lehetőségeid vannak, érdemes az órarendedhez igazodó diákmunkát keresni, hiszen fontos, hogy minden órán részt vegyél. Felkereshetsz diákszövetkezeteket, akik segítenek megfelelő munkát találni.
Új, olcsó albérlet keresése
A félévkezdés kitűnő időszak arra, hogy megnézd, akad-e az ingatlanpiacon kedvezőbb, olcsóbb albérlet ajánlat, hiszen sokan ebben az időszakban államvizsgáznak, így adódhat egy-két lakhatási lehetőség, amely jobban kedvez pénztárcádnak vagy lokális szempontból közelebb helyezkedik el az egyetem épületéhez. Érdemes több oldalt, közösségi felületen erre kialakított csoportot átböngészni és résen lenni, hogy a legjobb lehetőségeket ne vigyék el az orrod elől!
Diákhitel: megoldás minden helyzetre!
Akadnak olyan esetek, amikor épp nem fér bele az időbeosztásodba, hogy munkát vállalj vagy épp nem tudsz annyi munkát vállalni, amennyi fedezi a tandíjadat. Számunkra fontos, hogy minél több, jól képzett szakember léphessen ki az egyetem kapuján, diplomával a kezében, így a legjobb hitelkonstrukciókat kínálva segítünk az álmaid elérésében, hiszen az anyagiak nem írhatnak felül egy célt sem!
Válaszd Te is a diákhitelt és könnyítsd meg az egyetemi éveket, vegyél le egy terhet a saját válladról!
További információk az alábbi linkeken találhatók:
Diákhitel1: https://diakhitel.hu/diakhitel1/
Diákhitel2: https://diakhitel.hu/diakhitel2/
Képzési Hitel: https://diakhitel.hu/kepzesihitel/
Nézd meg további bejegyzéseinket is!