Diákhitel - A legjobb hitel
Publikálva: 2023.06.15.

Bár a nyár még most kezdődött, érdemes megtervezni az őszi tanévkezdést! Mint azt tudod, ez az időszak tele lesz változásokkal, melyekre szerencsére időben fel lehet készülni! Az egyetemi lét más lesz, mint az eddigi hétköznapjaid, főleg, ha albérletbe vagy kollégiumba költözöl.

Hiába az olcsó albérlet, egyaránt előfordulhatnak váratlan események és kiadások. Bosszantó, mikor meghibásodik egy-egy elektronikai eszközöd, vagy éppen a vártnál magasabb számlád érkezik. Ezekkel mind-mind számolni kell, ha az önállóság útjára lépsz!

A tanévkezdéshez nélkülözhetetlen eszközök megvásárlása mellett szükséged lehet egyéb, háztartási berendezésekre is. Érdemes időben elkezdeni a felkészülést erre az új életszakaszra és apránként, előre eltervezetten megvásárolni a szükséges dolgokat.

A tanulást és évkezdést sem szabad félvállról venni, hiszen a jövődet alapozod meg a tanulmányaiddal!

Sikeres évkezdés? Íme néhány tanács, hogy könnyebben boldogulj:

  • Tervezd meg az időbeosztásod és a teendőidet!
  • Járj be az órákra! Bár tény, hogy az egyetem szórakozással is jár, de legyen fontossági sorrended!
  • Figyelj oda az egészségedre! Amellett, hogy tanulsz és szórakozni jársz, ügyelj arra, hogy eleget aludj és mozogj!
  • Tarts rendet a jegyzeteid között! Ha mindent rendben tartasz, egyszerűbben megy a felkészülés is egy-egy ZH-ra, hiszen nem kell az utolsó pillanatban összekaparni az anyagot!
  • Alakíts ki napi rutint, hogy ne vessz el a későn fekvés és későn kelés spiráljában!

Tandíj finanszírozás? Ingyen hitel a megoldás!

A nagybetűs életben mindig akadnak olyan kiadások, melyeknek az ember nem örül. Finanszírozni kell a mindennapokat és sokaknak az önköltséges képzések díját is fedezni kell valamiből. A munka a tanulás mellett hasznos, ám sokszor nem fér össze a kettő, főleg, ha vizsgák előtt állunk.

A diákhitel megoldást biztosít számodra, ha anyagi támogatásra van szükséged!

Albérlet/kollégium finanszírozása, nem várt kiadások? A szabadfelhasználású Diákhitel1 hitelkonstrukció tökéletes választás számodra! Fedezi a mindennapi kiadásokat, és nem kell aggódnod a törlesztés miatt sem, hiszen ha nem élsz az előtörlesztés lehetőségével, akkor ráérsz foglalkozni vele, amikor a hallgatói jogviszonyod véget ér! A legjobb hitel a diákhitel, mivel nincs apróbetűs rész, a Diákhitel2 pedig kamatmentes kölcsönt biztosít számodra, ha tandíjadat szeretnéd finanszírozni!

Számos előnye mellett a diákhitel családtámogatási kedvezménye is hatalmas segítséget nyújt a hitelt igénylő édesanyák számára!

Diákhitelt igényelnél? További információk:

Szabadfelhasználású Diákhitel1 a mindennapi kiadásokra: https://diakhitel.hu/diakhitel1

Tandíj finanszírozására a kamatmentes Diákhitel2: https://diakhitel.hu/diakhitel2

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.09.24.

    A felsőoktatás évei alatt sok hallgatónak kihívást jelent a mindennapi kiadások vagy a tandíj előteremtése: szerencsére ilyen esetkere a Diákhitel biztonságos és rugalmas segítséget nyújt! A visszafizetés csak a tanulmányok befejezése után indul, ráadásul számos kedvezményt és könnyítést is kínál. De mikor kell elkezdeni a törlesztést? Hogyan számítják ki az összeget? Mi a különbség az előtörlesztés és a végtörlesztés között, és mikor kérhető szüneteltetés? Ebben a cikkben minden fontos kérdésre választ adunk, hogy pontosan tudd, mire számíthatsz a diákhitel törlesztése során!

  • Publikálva: 2025.09.17.

    A szeptember nemcsak az iskolakezdést, hanem egy új életszakasz első fejezetét is jelentheti. Sokan ilyenkor vágnak bele felnőttképzésbe, munka mellett kezdenek új szakmát tanulni, vagy éppen egy régi álmot valósítanak meg. A tanév kezdete ugyanakkor anyagilag is komoly kihívást jelenthet: tankönyvek, képzési díj, utazás vagy akár egy olcsó albérlet keresése. Ilyenkor jöhet jól a Képzési Hitel, amely kifejezetten a képzés díját fedezi. Azokban az intézményekben igényelhetik a felnőttképzésben tanulók, amelyek a Diákhitel Központtal együttműködési megállapodást kötöttek.

  • Publikálva: 2025.09.11.

    Az őszi szemeszternek sajátos ritmusa van: visszatérünk az intenzívebb, szervezettebb mindennapokhoz, a vizsgákhoz, beadandókhoz, előadásokhoz. A nyári pihenés után újra fel kell venni a tempót és újra gondolni a pénzügyi lehetőségeket is. A Diákhitel segít a megfontolt és tudatos pénzügyi tervezésben, hogy anyagilag is biztonságos félév elé nézhess!

  • Publikálva: 2025.08.22.

    Az egyetemi évek kezdetén rengeteg újdonság vár rád – akár egy teljesen új város, ismeretlen környezet, sok új arc és feladat. A gólyatábor már az első napokban lehetőséget ad arra, hogy megismerkedj évfolyamtársaiddal, felsőbb évesekkel, valamint betekintést kapj az egyetemi életbe. Nem érdemes lemaradni róla, mert sok esetben már itt barátságok, jövőbeli lakótársi vagy tanulócsoportos kapcsolatok születnek!