Publikálva: 2020.12.17.

A Diákhitel Központ mai döntése alapján továbbra is kamatmentes marad a képzési költségre felvehető Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a Diákhitel1 – jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Soha nem volt ekkora igény a diákhitelekre, idén mintegy 40 ezer új igénylés érkezett, amely háromszorosa a tavalyi számnak. Több, mint 32 milliárd forint értékben folyósított hiteleket a Diákhitel Központ 2020-ban, amire a Társaság 2001-es alapítása óta nem volt példa, emelte ki Magyar Péter vezérigazgató.

A Diákhitel1 esetében a kormány döntése alapján már havi 150 ezer forint igényelhető, ezáltal akár évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz is hozzájuthatnak a hallgatók, rendkívül alacsony kamat mellett.

Köszönhetően a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek és a hitelbírálat, valamint biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékeknek, a hallgatók között évről évre emelkedik a diákhitelek iránti kereslet. A diákhiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra, így, ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel-tartozást elengedi a Diákhitel Központ.

A jelentősen megnőtt igénylésszám is azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a diákhitelek a koronavírus-járvány miatti gazdasági visszaesés és a munkaerőpiaci helyzet ezen időszakában. Az egyre sokoldalúbb és egyre kedvezőbb feltételekkel elérhető diákhitelekkel a kormány és a Diákhitel Központ közös célja, hogy ne legyen olyan magyar fiatal a Kárpát-medencében, aki anyagi okok miatt nem tudja a tehetségének és álmainak megfelelő képzést elvégezni, emelte ki a vezérigazgató.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!

  • Publikálva: 2025.10.08.

    Az egyetemi évek alatt sok hallgató szembesül azzal a dilemmával, hogy szükséges-e vállalnia munkát tanulás mellett. A megélhetési költségek, a lakhatás, az utazás vagy éppen a tankönyvek beszerzése is kihívást jelenthet, miközben a vizsgákra és beadandókra is koncentrálni kell. A kettő közötti balansz megtalálása igazán fontos, hiszen a munka könnyen a tanulás rovására mehet.

  • Publikálva: 2025.09.24.

    A felsőoktatás évei alatt sok hallgatónak kihívást jelent a mindennapi kiadások vagy a tandíj előteremtése: szerencsére ilyen esetkere a Diákhitel biztonságos és rugalmas segítséget nyújt! A visszafizetés csak a tanulmányok befejezése után indul, ráadásul számos kedvezményt és könnyítést is kínál. De mikor kell elkezdeni a törlesztést? Hogyan számítják ki az összeget? Mi a különbség az előtörlesztés és a végtörlesztés között, és mikor kérhető szüneteltetés? Ebben a cikkben minden fontos kérdésre választ adunk, hogy pontosan tudd, mire számíthatsz a diákhitel törlesztése során!