Publikálva: 2021.06.21.

A Diákhitel Központ mai döntése alapján kamatmentes marad a felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2, valamint a szak- és felnőtt-képzésben bevezetett Képzési Hitel2 is. Emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 termék is.

A tavalyi után várhatóan idén is rekordot dönt a diákhitelt és képzési hitelt igénylők száma, köszönhetően a minden eddiginél kedvezőbb igénylési feltételeknek és a május 31-től a szak- és felnőttképzésben igényelhető képzési hiteleknek.

A mai döntés alapján az idei őszi félévben is az eddigi legalacsonyabb, 1,99 százalékos kamattal igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1 és a május 31-től bevezetett Képzési Hitel1. A kizárólag felsőoktatási önköltségre felvehető Diákhitel2 és a képzési díjra fordítható Képzési Hitel2 továbbra is kamatmentes marad– emlékeztetett Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A Diákhitel1 és a Képzési Hitel1 esetében a kormány döntése alapján tanulmányi hónaponként, már akár 150 ezer forint is igényelhető, ezáltal évi 1,5 millió forint szabad felhasználású forráshoz juthatnak a hallgatók, valamint a szak- és felnőttképzésben tanulók. A Diákhitel1, valamint a Képzési Hitel1 szabadon költhető bármire, akár lakhatásra, informatikai eszközökre, valamint a tanulmányok során felmerülő egyéb költségek finanszírozására.

A Diákhitel2 és a Képzési Hitel2 kizárólag képzési költség finanszírozására használható, a felnőttképzésben 500 ezer forintig, a felsőoktatásban akár a teljes tanulmányi önköltség erejéig.

A hitelbírálat, valamint a biztosíték nélkül igényelhető, bármikor ingyenesen előtörleszthető termékek iránti kereslet az alacsony kamatoknak, a kedvező feltételeknek és a 2018-ban bevezetett családi kedvezményeknek köszönhetően évről évre emelkedik.

A diákhiteleket, valamint a képzési hiteleket igénylők jogosultak a 2018-tól bevezetett családtámogatásokra. Ha egy családban a hitelfelvételt követően megszületik a második gyermek, akkor az édesanya diákhitelének vagy képzési hitelének a felét, a harmadik gyermek megszületése esetén pedig a teljes diákhitel, képzési hitel tartozást elengedi a Diákhitel Központ. Eddig több mint ötezer édesanya hiteltartozását engedte el, mintegy hatmilliárd forint értékben a Diákhitel Központ.

Az elmúlt évben jelentősen megnőtt igénylésszám azt mutatja, hogy érdemi segítséget jelentenek a Társaságunk által kínált hitelkonstrukciók a hallgatóknak és idén tavasztól már a szak- és felnőttképzésben tanulóknak is, hangsúlyozta Magyar Péter vezérigazgató.

Így tudsz Diákhitelt igényelni
  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2026.10.30.

    A felsőoktatási tanulmányok finanszírozása sokszor kihívást jelent, de egy megfelelő konstrukcióval stabil hátteret teremthetsz. A Diákhitel Központ megoldásai rugalmas segítséget nyújtanak a mindennapi kiadásokhoz és a tanulmányi önköltség kifizetéséhez. Összegyűjtöttük az 5 legfontosabb kérdést a jogosultságról, az igénylésről és a törlesztés szabályairól.

  • Publikálva: 2026.10.28.

    Az online ügyintézés ma már fontos része a mindennapoknak, hiszen nagyban megkönnyíti a rendszeres teendőket. A Diákhitel Direkt webes felületén vagy a mobil applikációban gyorsan és kényelmesen intézheted diákhitellel kapcsolatos ügyeidet. A rendszerben lehetőség van azonnali bankkártyás fizetésre, lekérdezheted aktuális egyenleged vagy módosíthatod személyes adataidat, így minden fontos lépést kényelmesen, akár otthonról is elvégezhetsz.

  • Publikálva: 2026.10.26.

    Ma már az ügyintézések során legtöbben az online, gyorsan elvégezhető fizetési formákat részesítik előnyben. Éppen ezért a Diákhitel Központ is nagy figyelmet fordít arra, hogy folyamatosan bővítse a palettát olyan lehetőségekkel, amelyek egyszerűbbé teszik a diákhitelek törlesztését.

  • Publikálva: 2026.10.22.

    Ha a továbbtanulásról beszélünk, akkor legtöbbször a sikeres felvételi jut eszünkben. A felkészüléshez azonban hozzátartozik az egyetemi évek pénzügyi tervezése is. A továbbtanulás költségei ugyanis összetettek: kollégium vagy albérlet, utazás, étkezés, könyvek, tandíj vagy éppen a mindennapi kiadások. A Pénzügyi Tájoló éppen abban segít, hogy sorra veszi azokat a várható kiadásokat, amelyekkel majd számolni kell az egyetemi évek során és megmutatja a lehetséges bevételeket is.