Publikálva: 2020.08.08.
Képzési hitel néven vadonatúj támogatási forma bevezetéséről döntött a kormány a nemzetközi szinten is elismert magyar felsőoktatási diákhitelezés mellett. A 2021 áprilisában debütáló szabad- és kötött felhasználású hiteleket a szakképzésben és a felnőttképzésben tanulók érhetik el, gyakorlatilag valamennyi szakmában, többféle konstrukcióban. Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója rendkívüli érdeklődésre számít, lapunknak azt mondta, a célcsoport csaknem kétszázezer fős. Mint kiemelte, az új konstrukciókkal a kormány azt kívánja elérni, hogy ne legyen olyan magyar állampolgár, aki anyagi okokból nem tudja elvégezni a tehetségének megfelelő szak- vagy felnőttképzést. (Forrás: Magyar Nemzet Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
 

Húsz évvel azután, hogy az első Orbán-kormány létrehozta a Diákhitel Központot, teljesen új célcsoport támogatása indulhat el rendkívül kedvező hitelekkel a kormány döntése értelmében. 2021. április elsejétől bevezetik a szakképzésben és felnőttképzésben felvehető képzési hitelt, amely a felsőoktatásban ismert és rendkívül sikeresen működő diákhitelekhez hasonló támogatási forma lesz – tudta meg a Magyar Nemzet a Diákhitel Központ vezérigazgatójától. Magyar Péter szerint óriási gazdasági, oktatási és munkaerőpiaci jelentősége lesz a jelenlegi felsőoktatási diákhitelrendszer kiterjesztésének, hiszen eddig sokszor anyagi gátja volt annak, hogy valaki új szakmát tanuljon, vagy elvégezzen egy olyan felnőttképzést, amellyel jobb esélyekkel indulhat a folyamatosan változó munkaerőpiacon.

– A Diákhitel Központ új képzési hiteleinek igényléséhez sem hitelbírálatra, sem biztosítékra nem lesz szükség, csak a szak- vagy felnőttképzési jogviszonyt kell majd igazolni. Magyar Péter hozzátette: nagyon régóta várják a szakképző intézetek, munkaadók, felnőttképzők és maguk a szak- és felnőttképzésben résztvevők is ezt a hitelezési lehetőséget. Már tavaly megkezdődtek a kormányzaton belüli egyeztetések a jól működő felsőoktatási hitelezési modell kiterjesztéséről és a koronavírus-járvány okozta munkaerőpiaci visszaesés jelentősen hozzájárult a gyors kormányzati döntés megszületéséhez. Az egyeztetések során a legfontosabb szempont egyértelműen az volt, hogy a megújult szak- és felnőttképzésben tanulók a felsőoktatási hallgatókkal azonos segítségben részesüljenek.

Akár nyolcmillió forintig
– A koronavírus-járvány most olyan munkaerőpiaci turbulenciát teremtett, ami miatt különösen indokolt, hogy támogassuk a munkahelyváltást, az átképzéseket. Emellett szeptembertől lépnek életbe a szakképzési és a felnőttképzési rendszert alapjaiban átalakító intézkedések is, ekkortól változik a terület finanszírozása, emiatt ugyancsak időszerű a képzési hitelek mielőbbi bevezetése – fogalmazott. Megjegyezte: a technikumok és a szakképző iskolák által kínált új ösztöndíjrendszer nem zárja ki a hitel felvételét, a kölcsönt az iskoláktól kapott támogatás mellett is lehet igényelni. A vezérigazgató rámutatott, hogy a szakképzésben mintegy ötvenezren, a felnőttképzésben pedig több mint nyolcvanezren lehetnek jogosultak az új hitelre, de a célcsoport akár a kétszázezer főt is elérheti. A képzési hitelek a 18 és 55 év közötti korosztály számára lesznek elérhetők, a három hónapnál hosszabb képzésekre. Az igénylés rendkívül egyszerűen, elektronikus módon, papírmentes formátumban, ügyfélkapus azonosítással fog történni.

Az új kölcsönnek a felsőoktatási diák­hitelhez hasonlóan két fajtája lesz: szabad felhasználású hitel és a képzési díjra fordítható kötött felhasználású hitel. A teljesen szabad felhasználású kölcsönt maximum havi 150 ezer forintig igényelhetik majd az ügyfelek és ennek a hitelnek a felső limitje 8,25 millió forint lesz. A kamata megegyezik majd a Diákhitel1 mindenkori kamatával, ami egyébként soha ilyen alacsony még nem volt, jelenleg 1,99 százalék.

Kamattámogatás is lesz
A kötött felhasználású képzési hitelek maximálisan felvehető összege az iskolarendszerű szakképzésben és a nemzetgazdasági szempontból kiemelt képzéseknél igazodik az önköltség díjához, míg az egyéb képzéseknél maximum félmillió forint lesz. A költségvetési kamattámogatásnak köszönhetően – hasonlóan a felsőoktatási diákhitelhez – kamatmentes lesz ez a típusú kölcsön. A pénzt közvetlenül a képző intézetnek utalja át a Diákhitel Központ. Mivel az iskolarendszerű szakképzésben két szakma elvégzése továbbra is ingyenes lesz, a kötött felhasználású képzési hitelre elsősorban a felnőttképzések területén várható kiemelt érdeklődés, de a havi maximum 150 ezer forintos, rendkívül kedvező kamatozású hitel mindenkinek hatalmas segítség lehet – mondta Magyar Péter. Kiemelte, hogy a felsőoktatási és képzési hitelrendszer teljesen átjárható lesz, a hiteltermékek egymás mellett is igényelhetők lesznek, és ha valaki úgy dönt, hogy a szakképzés után egyetemre megy – vagy fordítva –, akkor az új képzés idejére felfüggesztik a törlesztési kötelezettséget. Fontos elem, hogy a képzési hitelek törlesztését alapesetben a képzés elvégzését vagy felfüggesztését követő negyedik hónapban kell megkezdeni. A hitelek törlesztési idejét az ügyfelek határozhatják meg egy és tíz év között, így a hitelfelvevők előre tudjuk kalkulálni a későbbi havi törlesztőrészletek összegét.

Elengedik az adósságot
– Nagyon fontos, hogy a kormány döntése szerint a felsőoktatási diákhitelhez hasonlóan a képzési hiteleknél is érvényesek lesznek a családtámogatási kedvezmények. Ha a hitelfelvételt követően egy családban megszületik a második gyermek, akkor az édesanya hiteltartozásának a felét, a harmadik gyermek megszületése után pedig a teljes tartozást elengedi a Diákhitel Központ. A felsőoktatási diákhiteleknél érvényes családtámogatás okán 2018 óta már négy és fél milliárd forint tartozást engedtünk el az édesanyáknak, aminek köszönhetően eddig több mint ötezren mentesültek hitelük visszafizetési kötelezettsége alól – hangsúlyozta a vezérigazgató, megjegyezve: a diákhitelek nagy előnye, hogy nem terhelik az állami költségvetést, mert a pénzpiacokról vonnak be forrást. A költségvetés csupán az általános és célzott kamattámogatásokat és a családi kedvezményeket állja, de ezzel a diákhitelezés bevezetése óta összességében már több százezer tanulónak nyújtott segítséget.

Magyar Péter hozzátette, nagy rohamra számítanak jövő áprilistól a képzési hitelek bevezetésekor. Mindeközben a felsőoktatási diákhitelek területén is csúcsot dönt a hiteligénylések száma, idén 2003 óta nem látott számú, akár negyvenezer új igénylés érkezhet a Diákhitel Központhoz, több mint harmincmilliárd forint értékben.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2024.09.25.

    Az egyetem egy izgalmas, új fejezet mindenki életében. Tele van lehetőségekkel, új barátságokkal és persze kihívásokkal. Hogy a legtöbbet hozd ki ebből az időszakból, érdemes néhány fontos dologra figyelni! Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat, amelyek segíthetnek a tanulmányok sikeres elvégzésében, valamint abban, hogy az egyetemi évek minden pillanatát élvezhesd!

  • Publikálva: 2024.09.18.

    A felsőoktatás nemcsak szakmai és személyes fejlődést kínál, hanem jelentős anyagi kihívásokat is tartogathat. A tandíj, kollégium/albérlet finanszírozása, a tankönyvek és egyéb kiadások gyorsan összeadódnak, ami komoly terhet róhat a hallgatókra. Éppen ezért kiemelten fontos a tudatos pénzügyi tervezés, amely segít előre látni és kezelni ezeket a költségeket, valamint megtalálni az elérhető forrásokat ezek fedezésére. Ismerd meg cikkünkből a Pénzügyi Tájolót!

  • Publikálva: 2024.09.11.

    Az év kezdete egyszerre izgalmas és ijesztő időszak, különösen gólyaként! Ahogy belépsz a felsőoktatás világába, számtalan kérdés merülhet fel benned – hogyan találod meg a helyed, hogyan birkózol meg az új kihívásokkal, hogyan oldod meg az anyagiakat, és hogyan élvezheted ki ezt az életre szóló kalandot? Segítünk megtalálni a válaszokat cikkünkben!

  • Publikálva: 2024.09.25.

    Az egyetem egy izgalmas, új fejezet mindenki életében. Tele van lehetőségekkel, új barátságokkal és persze kihívásokkal. Hogy a legtöbbet hozd ki ebből az időszakból, érdemes néhány fontos dologra figyelni! Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb tanácsokat, amelyek segíthetnek a tanulmányok sikeres elvégzésében, valamint abban, hogy az egyetemi évek minden pillanatát élvezhesd!

  • Publikálva: 2024.09.18.

    A felsőoktatás nemcsak szakmai és személyes fejlődést kínál, hanem jelentős anyagi kihívásokat is tartogathat. A tandíj, kollégium/albérlet finanszírozása, a tankönyvek és egyéb kiadások gyorsan összeadódnak, ami komoly terhet róhat a hallgatókra. Éppen ezért kiemelten fontos a tudatos pénzügyi tervezés, amely segít előre látni és kezelni ezeket a költségeket, valamint megtalálni az elérhető forrásokat ezek fedezésére. Ismerd meg cikkünkből a Pénzügyi Tájolót!

  • Publikálva: 2024.09.11.

    Az év kezdete egyszerre izgalmas és ijesztő időszak, különösen gólyaként! Ahogy belépsz a felsőoktatás világába, számtalan kérdés merülhet fel benned – hogyan találod meg a helyed, hogyan birkózol meg az új kihívásokkal, hogyan oldod meg az anyagiakat, és hogyan élvezheted ki ezt az életre szóló kalandot? Segítünk megtalálni a válaszokat cikkünkben!

  • Publikálva: 2024.08.27.

    Az egyetemi évek nem csupán a tanulásról és a szakmai fejlődésről szólnak. Ezek az évek tele vannak lehetőségekkel és kihívásokkal, amelyek segítenek abban, hogy rálelj arra, ki is vagy valójában, és hogyan szeretnéd kifejezni önmagad. Ahhoz, hogy a lehető legtöbbet hozd ki az egyetemi évekből és persze magadból is, a diákhitel nyújthat segítséget!