2020. augusztus 11.

Magyar Péter: A szakképzésben és a felnőttképzésben is elérhető lesz diákhitel

Jövő áprilistól a szakképzésben és a felnőttképzésben is elérhető lesz diákhitel. Az új képzési hitelekről beszélgetett Magyar Péterrel, a Diákhitel Központ vezérigazgatójával Velkovics Vilmos műsorvezető. (Forrás: Hír TV)
 

2021. áprilisától a Diákhitel Központnál a felsőoktatási hitelekhez hasonló rendkívül kedvező feltételekkel válnak elérhetővé a felnőttképzési és szakképzési hitelek. Az intézkedés célja a szakképzés még versenyképesebbé tétele, illetve a felnőttképzésekben résztvevők számának növelése.

Jövőre lesz 20 éves a Diákhitel Központ, amit az első Orbán-kormány idején alapítottak. A kormány mostani döntése szerint egy teljesen új területre lépnek ki ezzel az új képzési hitel konstrukcióval – fogalmazott Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója Magyarország élőben című műsorunkban.

„Én azt gondolom, hogy ez egy hatalmas változás lesz a munkaerőpiacon, az oktatás területén és nagyon pozitív változásra gondolok. Nagyon nagy számú igénylésre számítunk.” – hangsúlyozta a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

A képzési hitel igényléséhez nem lesz szükség sem hitelbírálatra, sem biztosítékra. Hitel szempontjából a különböző képzések átjárhatóak lesznek. A képzési hitelek a 18 és 55 év közötti korosztály számára lesznek elérhetőek.

„Nagyon sokat beszélünk az élethosszig tartó tanulásról, nemcsak Magyarországon, hanem az Európai Unióban. A kormány nemcsak beszél róla, hanem ezzel a lépéssel tesz is, egy újabb lehetőséget vagy segítséget nyújt nagyon sok ember számára.” – jegyezte meg Magyar Péter.

Az igénybe vehető támogatásokról, azok feltételeiről, felhasználhatóságáról, valamint összegeiről szóló interjú az alábbi linken tekinthető meg: https://bit.ly/3404KhZ