2020. december 7.

Vezérigazgatói köszöntő

Diákhiteles ügyfélből Diákhitel Központ vezérigazgató – Néhány érv a diákhitelek mellett dr. Magyar Pétertől

Valóban te is felvetted 2001-ben a diákhitelt?
Bizony, talán az egyik első ügyfele voltam a Társaságnak 2001-ben. Annak ellenére tartom azóta is egy jó döntésnek a szabad felhasználású diákhitel felvételét, hogy akkor még sokkal alacsonyabb volt a felvehető összeg, a kamatok pedig jóval magasabbak voltak, mint most. Részben a diákhitelnek köszönhetem, hogy Németországban, a Hamburgi Egyetemen folytathattam jogi tanulmányokat. Igaz a tanulmányaim mellett dolgoztam és ösztöndíjat is kaptam, a diákhitel nélkül mégis nehéz lett volna eltöltenem fél évet a legizgalmasabb német városban.

 

Egykori diákhitelesként mit emelne ki a diákhitelekkel kapcsolatban?
A Diákhitel Központ egy nonprofit, állami intézmény, melynek célja, hogy minél több hallgatónak tudjunk segítséget nyújtani, minél kedvezőbb feltételek mellett. A termékeink szinte összehasonlíthatatlanok a kereskedelmi bankok által forgalmazott hitelekkel. A piaci hitelekhez képest egyrészt nagyságrendekkel alacsonyabb a kamat, vagy éppen kamatmentesek a termékeink, másrészt rugalmas, rendkívül ügyfélbarát törlesztési feltételek jellemzik a diákhiteleket, valamint a második és harmadik gyermek megszületése után az édesanyák hiteltartozásának 50, illetve 100 százalékát elengedjük. A magyar hallgatói hitelezési rendszer egyértelmű sikernek tekinthető. A Diákhitel Központot 2001-es fennállása óta a stabilitás és magas ügyfélelégedettség jellemzi. A magyar modell uniós szinten a követendő példák közé tartozik.

 

Jelent gondot a diplomás fiataloknak a diákhitelek visszafizetése?
Nem. A diplomás fiatalok egyre gyorsabban fizetik vissza a diákhiteleiket, köszönhetően az évek óta folyamatosan növekvő átlagbér-emelkedésnek, illetve a diákhitelek egyre csökkenő kamatmértékének. Rendkívül alacsony, 1 % alatti a bedőlt hitelek aránya a Diákhitel Központnál, ami elenyésző arány a normál kereskedelmi banki hitelekhez képest.

 

Tisztán látszik a Társaság életében, hogy folyamatos a fejlődés. Mi a következő lépés?
Képzési hitel néven vadonatúj támogatási forma bevezetéséről döntött a Kormány a nemzetközi szinten is elismert magyar felsőoktatási diákhitelezés mellett. A 2021 áprilisában debütáló szabad- és kötött felhasználású hiteleket a szakképzésben és a felnőttképzésben tanulók érhetik el, gyakorlatilag valamennyi szakmában, többféle konstrukcióban. Óriási gazdasági, oktatási és munkaerőpiaci jelentősége lesz a jelenlegi felsőoktatási diákhitelrendszer kiterjesztésének, hiszen eddig sokszor anyagi gátja volt annak, hogy valaki új szakmát tanuljon, vagy elvégezzen egy olyan felnőttképzést, amellyel jobb esélyekkel indulhat a folyamatosan változó munkaerőpiacon. A legfontosabb szempont egyértelműen az volt, hogy a megújult szak- és felnőttképzésben tanulók a felsőoktatási hallgatókkal azonos segítségben részesüljenek.

 

Mit tanácsol a jelenlegi hallgatóknak, illetőleg a szak- és felnőttképzésben résztvevőknek, éljenek a diákhitelek és a képzési hitelek nyújtotta lehetőségekkel?
Ha azt nézzük, hogy soha ilyen olcsón, soha ilyen kedvező feltételekkel nem lehetett diákhitelekhez jutni, mint manapság, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy taktikai hiba nem élni a lehetőségekkel. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy tájékozódjon a honlapunkon és válassza ki az igényeinek és anyagi körülményeihez leginkább illeszkedő diákhitel terméket és koncentráljon a tanulmányaira. A felsőoktatási diploma óriási érték, a tudásba fektetni mindig érdemes: még mindig duplája egy diplomás fiatal kezdő bére, mint egy középfokú végzettségű fiatalé.