Tipperk a törlesztéshez
Publikálva: 2023.04.24.

Diákhitelt igényelnél, de még gondolkozol rajta? Azt már biztosan tudod, hogy a diákhitel egy kedvező hitelkonstrukció, mondhatni a legjobb hitel a piacon, hiszen nem kell hozzá több, mint hallgatói jogviszony! Leveszi a terhet a válladról a továbbtanulás során, a törlesztéssel pedig ráérsz akkor foglalkozni, amikor a tanulmányaid befejezted és önálló keresettel rendelkezel. Hoztunk még néhány extra tippet is, hogy milyen kedvezményekkel élhetsz, valamint mire figyelj a törlesztésnél!

A Diákhitel törlesztéséről

A visszafizetést a hallgatói jogviszony megszűnését követő negyedik hónaptól kell elkezdeni. Ez alól kivétel, ha hamarabb töltöd be a 45. életéved, mert akkor már az azt követő 4. hónaptól indul a törlesztés.  A törlesztőrészletet évente határozzuk meg a minimálbér és a jövedelem változása alapján. Szuper megoldás ez a jövedelemarányos törlesztés, amely igazodik az aktuális élethelyzetedhez, így nem kell aggódnod a visszafizetés miatt. A következő évre szóló törlesztőrészletről minden decemberben kapsz értesítést. A diákhitel1 és diákhitel2 feltételei is nagyon rugalmasak, így lehetőséged van előtörlesztésre is. Ez termesztésen költségmentes, és bármikor megteheted! Emellett végtörlesztésre is van módod, ami szintén díjmentes!

A törlesztőrészlet befizetése

A törlesztőrészletet minden hónap 12. napjáig kell megfizetni. Ezt banki utalással, vagy online bankkártyás fizetéssel tudod megoldani. A közlemény rovatban minden esetben tüntesd fel a szerződésszámod! Ha szeretnél előtörleszteni, akkor arra is van lehetőséged, ami lehet rendszeres, de eseti is. A lényeg, hogy a közlemény rovatba a szerződésszám mellett mindenképpen írd be az „előtörlesztés” szót is. Amennyiben ez nincs feltüntetve, akkor előteljesítésként számoljuk el a többletfizetést, amely egy törlesztőrészlet esetleges elmaradása esetén nyújt fedezetet számodra. Ha pedig teljes egészében egy összegben szeretnéd kifizetni a hiteled, természetesen erre is van lehetőséged, ugyancsak díjmentesen!

Milyen kedvezmények és lehetőségek vannak a törlesztés során? Jöjjön, egy kis diákhitel gyakori kérdések!

  • Milyen kedvezmények járnak, ha igénybe veszem a Diákhitelt1-et vagy Diákhitel2-t?
    • Célzott állami kamattámogatás, a Diákhitel1 szerződés esetén: a gyermekszületésre vagy megváltozott egészségügyi élethelyzetre tekintettel vehető igénybe.
    • Általános állami kamattámogatás, amennyiben a Diákhitel2-t igényelted.                    
    • Törlesztési kötelezettség szüneteltetését pedig az alábbi esetekben kérheted:
      • új hallgatói jogviszony létesítése esetén
      • egészségügyi élethelyzet esetén
      • gyermekekhez köthető támogatás esetén
  • Hol vannak a rejtett költségek?– Nincs apróbetűs rész, a kamat minden költséget tartalmaz!
  • Online is igényelhetem? – Igen, amennyiben rendelkezel ügyfélkapuval!

További információkat az alábbi linkeken találsz:

Diákhitel1: https://diakhitel.hu/diakhitel1

Diákhitel2: https://diakhitel.hu/diakhitel2

Családtámogatási kedvezmények: https://diakhitel.hu/csaladtamogatas/

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!