Publikálva: 2020.05.29.
(www.magyarhirlap.hu) Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több, mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget – derül ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) lapunkhoz eljuttatott szerdai közleményéből.
 
„Óriási az érdeklődés a szabad felhasználású, teljesen kamatmentes Diákhitel Plusz iránt, a bevezetése óta eltelt öt nap alatt több, mint 5500 hallgató igényelte, legtöbben a maximális, félmillió forintos összeget. A termék bevezetése tehát alkalmas, hatékony eszköznek bizonyult arra, hogy segítséget nyújtsunk a koronavírus-járvány idején a felsőoktatásban tanulóknak” – mondta Schanda Tamás, hozzátéve, hogy a számításaik szerint az év végéig akár a 75 ezret is elérheti azoknak a száma, akik pénzügyi támogatást kapnak a Diákhitel Központtól részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben új hitelek folyósításával.

Az ITM miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára arról is beszámolt, hogy az első hiteleket már a jövő héten folyósíthatják.

„A magyar emberek egészsége és élete védelme mellett a járvány magyarországi felbukkanása óta azon is folyamatosan dolgozunk, hogy a gazdasági visszaesés miatt a lehető legkevesebb kárt szenvedje el hazánk. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a hallgatókat és a fiatalokat is támogatjuk: nélkülük ugyanis nem lehet újraindítani az országot, és pláne nem lehet közép- és hosszú távon is eredményes nemzetgazdaságot építeni” – fejtette ki Schanda Tamás.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ vezérigazgatója arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet elrendelése óta, a vonatkozó kormánydöntések végrehajtásával összesen mintegy 45,5 ezer felsőoktatási hallgató és volt hallgató számára nyújtott és nyújt azonnali pénzügyi segítséget a Központ.

Ez részben a hiteltörlesztési kötelezettség felfüggesztésével, részben a május 1-től elérhető Diákhitel Plusz bevezetésével és a többi diákhitel termék igénylési feltételeinek könnyítésével valósul meg, fejtette ki a vezérigazgató.

Magyar Péter arról is tájékoztatott, hogy a tavalyi 11.600 új diákhitel szerződéshez képest idén – 2003 óta nem látott magasságba – 30.000-re nőhet az új diákhitel-igénylések száma.
„A gazdaság lassulása és a munkaerőpiacon tapasztalt negatív trend miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került hallgatók azonnali megsegítésével jelen helyzetben a MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ tud a legtöbbet tenni a felsőoktatási lemorzsolódás drasztikus megnövekedésének megakadályozására” – mondta Magyar Péter.

A vezérigazgató emlékeztetett rá, hogy több uniós tagállam, köztük Németország is hasonló, kamatmentes hitelekkel igyekszik segíteni a felsőoktatási hallgatókat.
Az igénylések száma hamarosan tovább növekedhet, ugyanis rövid időn belül elérhetővé válik a Diákhitel Plusz felnőttképzésekhez kapcsolódó változata. Ennek keretében maximum 1,2 millió forint szabad felhasználású és kamatmentes hitelt vehetnek fel azok, akik az ITM által kijelölt képzéseken vesznek részt.

Így tudsz Diákhitelt igényelni

  • Válaszd ki az intézményedet!
  • Jelentkezz be a Neptun rendszerbe!
  • Az Ügyintézés menüpontban válaszd a Diákhitel igénylése lehetőséget!

Ha a Neptun rendszer nem elérhető, akkor a Diákhitel Direkt felületen, vagy Diákhitel Partnerpontjainkon is el tudod indítani az igénylést.

Nézd meg további bejegyzéseinket is!

További híreink

  • Publikálva: 2025.11.06.

    Közeledik a felvételi időszak, és ezzel együtt egy új életszakasz kezdete. Ilyenkor egyszerre van jelen a fialatokban a kíváncsiság, a várakozás és néha a bizonytalanság is: vajon jó helyre jelentkezel? Megfelelő szakot választasz? Mi lesz, ha drága a kollégium vagy nem találsz jó áron albérletet? Ezek teljesen természetes kérdések, és minél korábban kezdesz el felkészülni, annál nyugodtabban tudsz majd dönteni. Most segítünk néhány praktikus információval!

  • Publikálva: 2025.11.05.

    Novembertől gyorsabban és kényelmesebben intézhetik ügyeiket a Diákhitel Plusz és a Nyelvtanulási Diákhitellel rendelkező ügyfeleink. Számukra is elérhető válik elektronikus szolgáltatáscsomagunk, így mostantól lehetőségük van bankkártyás fizetésre, egyenleg-lekérdezésre vagy adatmódosításra a Diákhitel Direkt felületünkön keresztül.

  • Publikálva: 2025.10.21.

    Az egyetemi és a felnőttképzésben töltött évek egyszerre hoznak izgalmas kihívásokat és jelentős anyagi terheket. A tankönyvek, az utazás, a tandíj vagy akár egy kedvező albérlet megtalálása sokszor túl nagy kiadásnak tűnhet a tanév elején. Ilyenkor jelent megoldást a Diákhitel, amely rugalmas, hallgatóbarát feltételeivel már több generációnak segített abban, hogy tanulmányaira koncentrálhasson és diplomát szerezzen!

  • Publikálva: 2025.10.15.

    A spórolás a legtöbb diák életében központi kérdés, hiszen a tanulmányi évek alatt gyakran szűkösebb a költségvetés. A tudatos tervezés ilyenkor különösen fontos! Már azzal is sokat nyerhetsz, ha figyelsz arra, mire mennyit költesz, és előre átgondolod a hónap kiadásait. Ha kíváncsi vagy, milyen mindennapi praktikákkal csökkentheted a költségeidet és teremthetsz nagyobb biztonságot, olvasd tovább cikkünket!